60 százaléknál jár a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszintrehabilitációja

Nagy Donát 2020-08-13 09:00:00
A hajózsilip 12 méter széles lesz.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Jó ütemben halad a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszintrehabilitációja, a 28,5 milliárd forintos beruházás műszaki készültsége meghaladja a hatvan százalékot - mondta a Torda-szigetnél épülő torkolati műtárgy egyik acél elzáró táblájának beemelése előtt tartott sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás miniszteri biztosa.

Kara Ákos fideszes országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a munkálatok a koronavírus-járvány ideje alatt is zajlottak, így a beruházás határidőre el fog készülni.

A fejlesztés hatására a Mosoni-Dunán a kis- és közepes vízszintek megemelkednek, így megvalósul a terület rehabilitációja, hajózhatóvá válik a folyó Győrnél is, amely kedvez a turizmusnak, emellett javul az árvízvédelmi biztonság - tette hozzá.

Felidézte, hogy a fejlesztést az a 2012-ben elindított népi kezdeményezés alapozta meg, amelyet mintegy 80 ezren írtak alá a szigetközi Öreg Duna-meder és győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásának megvitatására.

Fotók: MTI / Krizsán Csaba



Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója arról beszélt, hogy a szélsőségesen alacsony, vagy magas vizet kezelni kell a Dunán, hiszen ahol alacsony a vízszint, ott területek száradnak ki, ahol magas, ott pedig mindig áradás van.

A műtárgy a természetvédelem, a közlekedés és a jólét metszetében van - fogalmazott, hozzátéve, hogy a térség nagyot fog előrelépni a fejlesztéssel, Győrben megjelenhet a dunai vízi közlekedés.

A próbaüzemet követően a műtárgy 2022-ben fog üzemelni - mondta.

Németh Tamás, a kivitelező Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetője ismertette, hogy harminc hónappal ezelőtt kezdték el a kivitelezést, 23 hektáron készítették elő a területet, 5,5 kilométer hosszan ideiglenes utakat építettek és eddig mintegy negyvenezer köbméter betont dolgoztak be a műtárgyba. A véneki oldalon elkészült az árvízvédelmi töltés, most az elzárószerkezeteket építik be a műtárgyba.

A beruházás után ezen a műtárgyon keresztül fog a Mosoni-Duna vize folyni, így tudják szabályozni a vízszintet - mondta, hozzátéve, hogy lesz legy hajózó zsilip, amely 12 méter széles és 90 méter hosszú lesz. A további két zsilip fog a vízszintszabályozásért felelni, ezek szintén 12 méter szélesek lesznek.

Kitért arra is, hogy a műtárgy része lesz egy híd is, amelynek első gerendáit várhatóan ezen a hétvégén emelik be. A hídon kerékpárút lesz, a töltés pedig aszfalt burkolatot kap. Építenek egy irányító épületet is, amelynek az alapozása már megtörtént.

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere azt emelte ki, hogy a műtárgy a megyeszékhely szempontjából kiemelt jelentőségű, mert üzembe helyezése után a városban az árvízvédelem erősebb lesz, emellett egész évben csaknem egységes vízszintet tud biztosítani, amely lehetővé teszi, hogy a Mosoni-Duna hajózható legyen.

A beruházást az Európai Unió kohéziós alapjából és hazai költségvetési forrásból finanszírozzák.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.  

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.