30 millió forintos hitelkeret biztosítja a Falco döccenőmentes szezonját

Farkas Bazsi 2020-12-19 10:29:00
Igaz a kosárlabda csapatnál ez nem újdonság, de a mostani polgármesteri döntés szerint 2021-re is megmarad a “vésztartalék”.

Megjelent a Falco KC Szombathely élvonalbeli kosárlabda csapatát működtető 100%-ban önkormányzati cég, a Falco KC Sportszolgáltató Kft. 2019/2020-as éves beszámolója

A pénzügyi adatokban pedig több összeg is szerepel. Többek között az olvasható, hogy a Falco 2020-ban 280 millió forint önkormányzati támogatást kapott, ebből 92 millió 779 ezer forint pótbefizetés is szerepel a mérlegben.

Ez utóbbi az a pénz, amit a Kft. évek óta cipel magával, mint tőketartozás, így ez az összeg, mint követelés szerepel a beszámolóban.

A kihirdetett határozat szerint a Falco továbbra is élhet azzal a 30 millió forintos hitelkerettel, ami az Unicredit Bank, mint számlavezető bank biztosít a folyószámlához. Erre, a cég indoklás szerint, azért van szükség, mert sokszor nem várt esemény következhet be a csapatnál. Például sérülés miatti új játékos szerződtetése, vagy szponzori pénz beérkezésének csúszása. 

Egyébként ez sem újdonság, a Falconak 2007 óta van folyószámla hitelkerete. Korábban a Raiffeisen volt a cég számlavezetője, ekkor még 20 millió forintos “vésztartlaléka” volt a sárga-feketéknek. A bankváltás után az Unicredit 10 millióval tolta ki a keretet.

A hitelkeret nem jelent kötelezettséget a hitelfelvételre, csupán egy lehetőség, hogy adott esetben az ügyvezető hozzányúljon. 

Szólj hozzá!

Ónos eső bénítja Győrt - óvatosságra int a polgármester

Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.

Rendkívüli közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. január végén

Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.

Orbán Viktor egy…

Komoly üzenet jelent meg a szombathelyi Árkádia Üzletközpont fényreklámján.

Elaludt vezetés közben egy ittas sofőr Szombathelyen

Előbb padkára hajtott, majd összetört egy parkoló autót.

Hóban, fagyban is dolgoznak a kukásautók Győrben

Zavartalan a hulladékszállítás, de egyes utcákban később érkezhetnek a járatok.

Balesetet okozó embercsempészt ellen emelt vádat a Győri Járási Ügyészség

A rendőrök elől menekült, végül fejtetőre rakta az autót amiben hét embert rejtegetett. 

Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg. 

Emberrablás Győrben: rendőrkézen az összes elkövető

Elfogták azt a férfit is, aki hónapokig bujkált a hatóságok elől - a brutális kényszerítésnek rendőri beavatkozás vetett véget.

Két új teherautó áll munkába a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnál

Összesen 28 millió forintért cserélték le a korábbi 18 és 10 éves kocsikat - szalagátvágás nem volt.

Ingyenes filmvetítés és beszélgetés Győrben az Alzheimer-kórról

Díjnyertes dokumentumfilm, majd közérthető, őszinte párbeszéd szakemberekkel.

A Rákóczi Ferenc utcát, a Várkört és a Pék utcát is felújítják Kőszegen

A közbeszerzést kiírták, egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki lesz a kivitelező.

Harmadik alkalommal rendezték meg Győrben a Fehér Miklós Emléktornát

Az emlékezésé és az összetartozásé volt a főszerep szombaton, a Magvassy-csarnokban.

Paks II. - 80 milliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Tordai Bence

A politikus szerint a kormány annak ellenére utalta át a közpénztámogatást az oroszoknak, hogy az Európai Bíróság visszavonta kormánytámogatás lehetőségének engedélyét.

7 milliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, a szálak a Nyugat-Dunántúlra vezetnek

Fiktív számlákat állítottak ki, és vissza nem fizetett hiteleket vettek fel.