24 év után nem indult az elnöki székért a Szombati Helyi Hírlap főszerkesztője

Farkas Bazsi 2020-03-12 16:02:00
Horváth Vilmos lecserélte a szombathelyi hagyományőrzőket.

24 évig volt a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület elnöke Horváth Vilmos, korábbi SZDSZ-es parlamenti képviselő, aki legutóbb a botrányokkal övezett, fideszes propaganda kiadvány a Szombati Helyi Hírlap főszerkesztőjeként dolgozott. 

A lap rövid fennállásá alatt több jogsértést is elkövetett.

Március elején tartotta az egyesület a tisztújító ülését, ahol Horváth nem indult el az elnöki posztért, ezentúl Gál László tölti be ezt a pozíciót.

Horváth Facebook-posztjában most azt írja:

Talán egyeseknek meglepetést okoz, hogy közel huszonnégy év után nem jelöltettem magam az elnöki pozícióra a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület tisztújító közgyűlésén. Mindenkinek, akit megillet ezúton is köszönöm a több, mint két évtizedes együttműködést és támogatást!

A stafétatabotot jó barátom és a munkában mindvégig kiváló társam Gál László vette át, így jó kezekben marad az egyesület vezetése. Kérem, aki teheti segítse az ő és az elnökség munkáját, a háttérből én is így teszek. Az olimpiai mozgalomtól természetesen nem távolodom el, most új projektbe kezdtem. A Kárpát-medencei Sport Hagyományőrző Egyesület elnökeként a határontúli magyarlakta területeken élő sportbarátok és az anyagországi olimpiabarátok közti kapcsolatok kiszélesítéséért, valamint az ötkarikás eszme Kárpát-medencei népszerűsítésén fogok dolgozni. Nagy kihívás, de gyönyörű feladat!

Horváthnak egyébként nem ez az egyetlen elnöki tisztsége, hiszen a Dobó SE-ben is elnöki feladatokat lát el. 

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.