Hét kilométernyi győri útszakaszt mentesítenének az azbeszttől - 442 millió forintos programra nyújt be pályázatot a város

Dömötör Gábor 2026-09-28 12:08:18
A közgyűlés 21 igennel támogatta az előterjesztést, az önkormányzat 30% önrészt biztosít a munkákhoz.

21 igen szavazattal támogatta hétfői ülésén a győri közgyűlés, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtson be az Azbeszt-mentesítési Alaphoz. A tervezett program teljes költsége bruttó 442 millió forint, amelyből 309 millió 400 ezer forintot pályázati támogatásból fedeznének, a város pedig legfeljebb 132 millió 600 ezer forint önrészt biztosítana a 2027-es költségvetésből. Ezzel kapcsolatban Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester továbbra is aggályainak adott hangot, mondván a kialakult helyzet haváriának tekinthető, így a 100%-os állami dotáció sem lenne ördögtől való.

Az előterjesztés szerint az elmúlt hónapok vizsgálatai során több győri útszakasz burkolatában is azbeszttartalmú zúzottkövet azonosítottak. A vizsgálatokból az derült ki, hogy 2010 és 2020 között az osztrák Badersdorf bányájából származó szerpentinitet használtak fel egyes bitumenes felületi bevonatok készítéséhez. A laborvizsgálatok az ezekhez használt zúzottkő azbeszttel való szennyezettségét igazolták. Az érintett anyag mintegy hét kilométernyi útszakaszon, összesen körülbelül 28 ezer négyzetméteren van jelen.

Balog-Farkas Renáta (Szentiváni Civilek!) szerint a zúzottkő nagy része a bitumenbe kötött állapotban található, ugyanakkor az évek során kisebb mennyiség kipergett az utak szélére, ahol részben szabadon álló zúzalék is található. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal nem kötelezte az önkormányzatot az azbesztrostokra vonatkozó további mérésre, mivel a zúzalék érintettsége miatt a kiporzást minimálisnak ítélték.

Fotó: Balog-Farkas Renáta Facebook

Az érintett útszakaszok között Rabkertben a Hullám, Parti, Zsilip és Lugas utca, Góré városrészben többek között a Kiskert, Diófa, Ádám és Rabkerti utca, valamint további győri helyszínek, köztük a Törpe utca, a Fehérlaposi dűlő és az Irinyi János utca egy szakasza is szerepel. A mentesítés nem az érintett burkolatok teljes elbontásával történne: a pályázati feltételek alapján újabb bitumenes réteggel fednék le a szennyezett felületeket, megakadályozva az esetleges kiporzást.

A mintegy hét kilométernyi útfelület újabb bitumenes bevonása az előzetes kalkuláció szerint nagyjából 440 millió forintba kerülhet. A munkák során a károsodott felületeket, csomópontokat, útszéleket és alépítményi hibákat is kijavítják, hogy az új fedés hosszú távon megfelelően működjön. A pályázat benyújtási határideje október 16., a támogatást, pozitív bírálat esetén 2027 végéig használhatja fel az önkormányzat.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.