Tóth Kálmán: “Kis számú ember az, aki a városrészek közötti ellentéteket szítja.”

Farkas Bazsi 2026-09-25 12:38:00
Az Éljen Szombathely frakcióvezetője arról beszélt, hogy van egy néhány fős csoport, akinek lassan semmi sem jó, amit az azbeszt mentesítésben az Olad Platón az önkormányzat megtesz.

Egymilliárd forintot költ el a szombathelyi önkormányzat annak érdekében, hogy az Oladi Plató 12 kilométeres úthálózatát azbeszt mentesítse. Áprilisban derült ki, hogy a terület útjaira egy évtized alatt ráhordott kőzúzalék azbeszttel szennyezett. A Plató egy magánerős beruházás, ezzel együtt a lakóközösségnek kellett megépítenie a közműhálózatot, nekik kellett volna megépíteni az utakat, és a közvilágítást is.

Miután kiderült, hogy egészségkárosító az útra hordott zúzalék, a szombathelyi városvezetés úgy döntött, hogy saját maga oldja meg a mentesítést, és folyószámlahitelt igénybe véve leaszfaltozza az utakat. A városvezetés többször hangsúlyozta, hogy ez nem útépítés, csupán az azbeszt kiporzásának megakadályozása.

Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!) frakcióvezetőtől azt kérdeztük, hogy nem érzik-e úgy, mintha a Platón lakóknak az úttal kapcsolatban szinte semmi sem lenne elég azzal együtt, hogy a költségekbe - egyelőre - a lakókat összefogó Társulás egy forinttal sem szállt bele.

"Nem tartom egy homogén egységnek az Oladi Platón lakókat. Azt látom, hogy van 3-4 olyan harsogó, hangoskodó, hisztiző ember, aki hangulatot kelt. A többség normálisan viselkedik, normálisan áll a kérdéshez, és örül annak, amit a város az Olad Plató érdekében tesz. Ez a 3, 4, 5 kis számú ember az, aki a városrészek közötti ellentéteket szítja. Mert a város többi részén élő emberek, azt látják, hogy ezeknek semmi sem elég. Miközben az a műszaki tartalom, amely végül bekerült, kiírásra került, versenyeztetésre került, és kivitelezőt kerestünk és találtunk, az kimondottan le volt egyeztetve az Olad Plató Közműtársulás tagjaival. Itt a polgármesteri irodában" - mondta Tóth.

A képviselő ezzel folytatta: "Tehát, aki most nekiáll a műszaki tartalmat kritizálni, az saját magát kritizálja közülük. Minden halál pontosan úgy lett, ahogy.

Én tegnap a közgyűlésben elmondtam, egyeztettem szakcégekkel. Elmondtam, hogy minden műszaki tartalmi elem nem is lett volna kötelező. Ugyanis már olya ott az útalap, hogy az elmúlt 15-20 évben annyira összeállt, hogy nehezebb lenne kibányászni, mint a bányában, amikor kiszedték. A GEO rácsra például már nem lett volna feltétlenül szükség, jó kérték, benne van. És ezek után itt nekiállnak okoskodni?!

Ott van a süllyesztett szegély végig. Meg fogja támasztani az egészet. Ők már tudják, hogy az nem jó. Olyanok vagyunk mint a 10 millió fociedző országa, csak itt 73 ezer azbeszt szakértő van. 

Muszáj ezt a dolgot akkor most már végre tényleg rendesen helyére tenni. Kollektív döntést hoztunk az Oladi Platón lakók érdekében, de kimondottan elvárjuk azt, hogy ezt ők díjazzák, és most ár álljanak le ezzel a típusú történettel. Mondom az a kevés számú ember, aki ebben a hangulatot kelti." - zárta szavait a politikus. 

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.