A Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetőjeként későbbi feleségével szerződött le ügyvédi munka elvégzésére Vámos Zoltán

Farkas Bazsi 2026-09-23 13:11:22
Ágh Péter fotósaival, és a Gyógyfürdő Kft. korábbi műszaki és szolgáltatási igazgatójának cégével is szerződésben volt az önkormányzati Kft.

2020 január 1-től 2025. december 31. volt megbízási szerződése a Sárvári Sportfólió Kft.-vel Takáts Eszter ügyvédnek - derült ki egy általunk kért közérdekű adatigénylésből (A szerződéseket tartalmazó dokumentum innen letölthető.). 

Takáts havi 200 ezer forintban állapodott meg a sárvári önkormányzati céggel, ez 20 óra munkát jelentett, amennyiben ezt túllépte, úgy óránként 10 ezer forintot számolt fel.

A szerződését többször módosították. Az összeg végig maradt, a változtatásokra azért volt szükség, mert az ügyvéd hol be, hol kilépett az ÁFA-körből.

Ami az igazán komoly etikai kérdéseket felveti az az, hogy 2020 januárjában, a szerződés megkötésekor a cég ügyvezetője Vámos Zoltán volt, aki ekkor már kapcsolatban volt Takáts-csal, később össze is házasodtak, közös gyerekük is született. 

Vámos a helyi Fidesz erős embere volt, 2022-től 2026-ig volt Vas megye főispánja, a 2026-os választáson a Fidesz-KDNP őt indította a Vas01-es körzetben parlamenti képviselőnek.

Ahogy arról korábban írtunk, 2020 márciusától - tehát 2 hónappal a Sportfólióval kötött szerződése után - Takáts a Sárvári Gyógyfürdővel is szerződést kötött jogi szolgáltatás címen. Ez a szerződés a mai napig él. Itt havi 500 ezer forintot fizetnek ki neki.

Már szerződésben állt a Sportfólió Takátssal, amikor egy másik ügyvéddel szintén szerződést kötött. GDPR szabályozással kapcsolatos tanácsadásért havi 50 ezer forintos (havi 5 óra) szerződést kötöttek Nagy Gergővel 2022 áprilisában, akinek az irodája egyébként ugyanarra a Fő tér 17. II/8-as címre van bejelentve, mint Takátsé. A szerződés szerint az egyéb felmerülő költségeket, mint például az utazási költségeket is a Sportfólió fizeti ki.

Úgy látszik, hogy a Sportfóliónak egyébként rengeteg jogi ügye lehetett, mert 2022 augusztusában egy újabb ügyvéddel, Horváth Györgyivel szerződtek le. Vele 5000 forint/órában állapodtak meg.

Idén augusztus 31-vel szerződést bontott a Sárvári Gyógyfürdő Tőzsér Zoltán műszaki és szolgáltatási igazgatóval. 2024 januárjában vele, mint az APLON Control Kft. ügyvezetőjével szerződött le a Sportfólió. 250 ezer forint + ÁFÁ-t fizettek ki neki a Sárvár Aréna villamos biztonsági felülvizsgálatára. 

Ágh Péter fotósai

Az 2020. január 1-től kikért megbízási szerződések között több fotóssal kötött szerződést is találtunk.

Ohr Tiborral média asszisztensi feladatok ellátására szerződött le a cég, még 2022 szeptemberében. A kontraktus 2023. február 28-ig szólt és 150 ezer forintban állapodtak meg a felek. Ohr ebben az időben egyébként Ágh Péter (Fidesz-KDNP) fotósaként is dolgozott. 

Azt a szerződést egyszer ismét megkötött, a megbízás ideje ekkor  2023 március 1. - 2023. augusztus 31. közöttre szólt. 

Majd 2023. szeptember 1 és 2024. február 28-ig szóló újabb szerződést kötött a cég Ohrral, ekkor már 100 ezer forint havidíjról. Ezt később megint egyszer újra kötötték 2024. március 1. és 2024. augusztus 31 között szóló időszakra.

2023. május 1-től online marketing ügyintéző is segítette a Sportfólió munkáját. Koszorú Mihállyal kötött szerződést erre a feladatra a cég, ezért bruttó 226 ezer 500 forintot fizettek ki. Akár csak Ohr Koszorú is rendszeresen dolgozott fotósként Ágh Péternek. 

2023. szeptember 1-vel Koszorú havidíja 286 ezer 500 forintra nőtt. Majd 2024 november 1-től újabb emelés jött, 386 ezer 500 forint lett a havidíj. Megbízatása március 31-vel szűnt meg.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.