Az Arany-patak szombathelyi fahídját a jelen állapotában nem lehet visszanyitni

Farkas Bazsi 2026-09-22 20:30:00
Akár örökre kitilthatják róla a személygépkocsi forgalmat. A rendezési terv szerint a Pásztor Csárda melletti út folytatásában épülne meg egy autós forgalomra alkalmas híd.

Szeptember 9-én úgy nézett ki, hogy csak ideiglenesen, aztán szeptember 11-én kiderült, hogy véglegesen lezárják az autóforgalom elől az Arany-patak szombathelyi szakaszán található fahidat. 

Fontos hangsúlyozni, hogy a híd olyan terhelést kapott, amire nem volt tervezve. A forgalmat ugyanis 5 km/h-ban korlátozták, a súlyt pedig 2,5 tonnában maximalizálták. Ám amint az a közgyűlés Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottságának mai ülésén elhangzott, ezt az itt közlekedő autósok zöme nem tartotta be. Elhangzott az is, hogy jó néhány olyan SUV van, amelynek össz megengedett súlyát nézve már a tiltás alá esik, mégis áthajtottak a hídon.

Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy szerinte a közúti közlekedést akkor sem szabad visszaengedni erre a hídra, ha sikerülne újat építeni. Szerinte egyébként ezt a hidat felújítani nincs értelme, azt javasolta, hogy ezen a hídon szűnjön meg a gépjárműforgalom, ami jelen pillanatban semmi más miatt nem alakul ki, csakis azért, mert az autósok jó része így akarja kikerülni a Rohonci úti jelzőlámpákat. 

Czeglédy azzal zárt, hogy amennyiben lehet, úgy a térségbe, Pásztor Csárda utcájának folytatásába tervezett új híd megépítése legyen prioritás a szombathelyi költségvetés részére.

Horváth Attila (Éljen Szombathely!) alpolgármester elsőként azzal kezdett, hogy elmondta: a szakértők szerint ezt a hidat ebben az állapotban nem lehet visszanyitni. 

Majd Czeglédy prioritási kérésére elmondta, hogy a városban számtalan rossz állapotú híd van, ilyen a Haladás pálya melletti, a Markusovszky utcai és a Kodály Zoltán utcai híd is.

Az alpolgármester elmondta, hogy egyelőre nincs még koncepció a jövőt illetően, ám ha valamikor is sikerül azt a hidat felújítani, és esetleg lesz rajta autós forgalom, akkor az biztos, hogy magassági korláttal fogják ellátni azt az útszakaszt. 

Horváth kiemelte, hogy a városi rendezési terv tartalmazza a Czeglédy által is említett Aranypatak utcai, kimondottan autós közlekedésre szánt híd megépítését. Ez két további beruházást vonna maga után. Az egyik egy körforgalom a Pásztor Csárda mellett, a másik pedig hídról való kikötést a Kenderesi utcára. 

A fahíd további sorsa egyelőre még nem dőlt el, így nem tudni azt sem, hogy mikor és miből állhatnak neki a felújításának, és, hogy a rekonstruált hídra visszaengedik-e az autós forgalmat. 

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.