3 év alatt közel 21 millió forintnyi állami támogatást kapott a Máhr Tivadar és Kondora Bálint közeli “SÁRVÁR JÖVŐJÉÉRT” Civil Kerekasztal Egyesület

Farkas Bazsi 2026-09-07 06:27:00
Az egyesületet kimondottan politikai tevékenység folytatása céljából hozták létre.

15 millió 574 ezer 802 forint - a kormány által létrehozott átláthatósági térkép szerint ennyi állami támogatást kapott 2023, 2024, és 2025-ben a “SÁRVÁR JÖVŐJÉÉRT” Civil Kerekasztal Egyesület, melynek elnöke Joós-Csabai Renáta.

Az általunk végignézett beszámolók szerint azonban ennél is nagyobb állami támogatást kapott a politikai alaptevékenységgel 2021-ben létrehozott egyesület. 

A dokumentumok szerint 20 millió 700 ezer forint érkezett a központi költségvetésből a szervezethez.

Sárvár és környéke civil társadalmi életében való aktív részvétel, a közösségi szerveződések segítése, erősítése, koordinációja, minden olyan területen, ahol az állampolgárok hatékonyan vehetnek részt szűkebb és tágabb környezetük alakításában. Fórumot kívánunk adni azoknak az alkotó közösségeknek, amelyek a civil társadalom önszerveződését és erejét felhasználva alakítójává szeretnének válni Sárvár és környéke elkövetkezendő évtizedeinek - írják a céljaik között.

Fotó: Sárvár Jövőjéért Civil Kerekasztal Egyesület

A helyi szervezet a legnagyobb támogatási összeget, 11 millió forintot éppen az önkormányzati választás évében, 2024-ben kapta. 2023-ban 2 millió 700 ezer, 2025-ben pedig - saját beszámolójuk szerint - 7 millió forintot tüntettek fel ezen a soron.

Hogy 2024-ben mire költötték el a kapott támogatást nem tudni, mivel a nyilvánosan elérhető beszámoló nem tartalmazza ezt a tételt. A dokumentum általunk értelmezett számai szerint azonban ebben az évben nem költötték el ezt a 11 millió forintot.

Ugyanis bevételként összesen 11 millió 10 ezer forintot (10 ezer forint tagdíjakból folyt be.) könyveltek el. Ebből 7 millió 108 ezer forint kiadásuk volt, 3 millió 902 ezer forintot pedig nyereségként írtak le.

Személyi jellegű kiadása az egyesületnek ez eddig nem volt.

Érdekes egyébként, hogy amíg a 2024-es évet komoly plusszal zárták, addig a 2025-ös esztendőt -2 millió 360 ezer forinttal könyvelték le.

Az egyesület egyik fő projektje a Civil Estek a Zene házában, ahová közéleti személyeket hívnak meg egy-egy beszélgetésre. A Kondora Bálint (Fidesz-KDNP) Vas megyei közgyűlési alelnök, vagy Máhr Tivadar (Fidesz-KDNP) sárvári alpolgármester moderálásával zajló beszélgetések vendégeinek sorában volt már többek között Németh Balázs, Győrfi Pál, és Hortay Olivér is.

De szerveztek már turisztikai témanapot is, ahol gimnazisták hallgathatták meg többek között Máhr Tivadar és Kondora Bálint előadását. 

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.