Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Farkas Bazsi 2026-09-01 09:01:50
Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Lejárt az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének és három alkotmánybírónak a megbízatása kedden - írja az MTI.

A júliusban elfogadott 17. alaptörvény-módosítás kimondta, hogy "az Alkotmánybíróság tagjának megbízatása a hetvenedik életévének betöltésével megszűnik", ezt a korhatárt érte el Polt Péter elnök, továbbá Haszonicsné Ádám Mária, Juhász Miklós és Lomnici Zoltán alkotmánybíró.

A 17. alaptörvény-módosítás állította vissza az alkotmánybírókra vonatkozó eredeti, a rendszerváltás idején megalkotott 70 éves felső korhatárt, amelyet 2010 után eltöröltek. A módosítás indoklása szerint az alaptörvény "nem maradhat változatlan addig, amíg az új Alkotmány elfogadására nem kerül sor. (...) A jogállami helyreállítás jegyében a módosításoknak ez a köre sürgető".

Az indoklás kitért arra is:

"Az Alkotmánybíróság létrejöttétől 2013-ig az alkotmánybírókra irányadó felső korhatár 70 év volt. Ezt a rendszerváltás idején elfogadott, 24 évig irányadó szabályt az akkori alkotmányos többség 2013-ban eltörölte a hivatalban lévő alkotmánybírókra is kiterjedő hatállyal.

A módosítás rejtett indoka az volt, hogy több egyoldalúan jelölt és megválasztott alkotmánybírónak az akkor hatályos szabályok szerint 12 éves mandátuma - annak kitöltése előtt - életkoránál fogva megszűnt volna. Az Alkotmánybíróságot érintő módosítás célja az Alkotmánybíróság függetlenségének helyreállítása annak érdekében, hogy tényleges kontrollt tudjon gyakorolni az állam alkotmányos működése felett.

A választott intézkedés a jogállami helyreállítás célját követi, ezért szükséges és a célhoz mérten arányos intézkedés".

A Fidesz-KDNP júliusban a Sándor-palota előtti tüntetésen tiltakozott az alaptörvény-módosítás ellen. Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, a frakció azóta lemondott vezetője az alkotmánybírók távozása kapcsán a testület "lefejezéséről" beszélt. A Fidesz-KDNP az Alkotmánybíróságon is megtámadta a 17. alaptörvény-módosítás több pontját, köztük alkotmánybírók 70 éves korhatárát, ám a testület elsősorban hatáskör hiányára hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül visszautasította az indítványt.

Polt Péter 1955-ben született, az Országgyűlés 2025-ben választotta meg alkotmánybírónak, majd az Alkotmánybíróság elnökének. Polt Péter az ELTE jogi karán végzett 1980-ban, 1995-től öt éven át az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese volt, majd legfőbb ügyész 2000-től 2006-ig és 2010-től 2025-ig.

Haszonicsné Ádám Mária 1955-ben született, 2023 óta alkotmánybíró, 1990-ben végzett az ELTE jogi karán, 1995-től 2005-ig egyéni ügyvéd, 2005-től 2010-ig Budapest Főváros Önkormányzat aljegyzője, majd 2012-ig Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala vezetője, illetve a jogutód Budapest Főváros Kormányhivatal főigazgatója, 2012-től a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója volt.

Juhász Miklós 1952-ben született, 2020 óta az Alkotmánybíróság tagja. Az ELTE jogi karán 1976-ban végzett, majd bíró, 1989-től ügyvéd, 2010-től 2020-ig a Gazdasági Versenyhivatal elnöke volt.

Lomnici Zoltán 1954-ben született, 2023 óta alkotmánybíró. 1979-ben végzett az ELTE jogi karán, ezután bíró lett, 1991-től a Legfelsőbb Bíróság bírája, majd 2002-től 2009-ig elnöke.

A törvény szerint hatvan napon belül kell új alkotmánybírót választania az Országgyűlésnek a távozók helyére. Az Alkotmánybíróság teljes ülése akkor határozatképes, ha azon legalább a hivatalban lévő tagok kétharmada, köztük az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes, vagy az elnök által kijelölt tag jelen van.

Egy alkotmánybíró, Hende Csaba - korábbi MDF-es, majd fideszes képviselő, honvédelmi miniszter - már júliusban távozott a 15 tagú testületből, a 17. alaptörvény-módosítás és az alkotmánybírósági törvény szabályainak következtében.

Ugyanis az Alkotmánybíróságról szóló törvény kimondja, hogy megszűnik az alkotmánybíró megbízatása, ha már nem választható országgyűlési képviselővé. Az 17. alaptörvény-módosítás egyik rendelkezése szerint pedig országgyűlési képviselő-választáson nem választható, aki összesen legalább tizenkét évig volt parlamenti képviselő, vagy legalább három választáson szerzett országgyűlési mandátumot, Hende Csaba pedig 2002 és 2025 között országgyűlési képviselő volt. A két szabály együttes hatása miatt ért véget már júliusban Hende Csaba alkotmánybírói megbízatása, akinek helyére Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját választotta alkotmánybírónak az Országgyűlés.

A Fidesz-frakció akkor közleményében úgy fogalmazott: a Tisza Párt önkényesen fosztotta meg Hende Csabát alkotmánybírói tisztségétől. Tudatták: a Fidesz képviselőcsoportja nem vesz részt az új alkotmánybíró jelölésének és megválasztásának "színjátékában".

Novemberben jár le Czine Ágnes alkotmánybíró 12 éves megbízatása. Czine Ágnes szeptember 1-jétől az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, e tisztségre két hete választotta meg a testület.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.