Logót nem adott a TISZA, most mégis saját sikereként könyveli el a hétvégi időközi választások eredményeit

Farkas Bazsi 2026-08-31 16:26:00
Befutó után tétet rakni, finoman szólva sem elegáns.

Enyingen, Hajdúbagoson, Hajdúböszörményben, és Sárváron is időközi önkormányzati választást tartottak a vasárnap. Az első három településen polgármestert és képviselőket, míg a vasi fürdővárosban egy megüresedett helyre választottak képviselőt a polgárok.

Enyingen Angyal Gábort (független), Hajdúbagoson Lévai Jánost (független), Hajdúböszörményben Kocsis Jánost (Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület), míg Sárváron Bognár Nórát (Sárváriakért Egyesület) választották meg.

Ahol képviselő-testületet is kellett választani, ott javarészt független, esetleg civil szervezeti, elvétve egy-egy mi hazánkos jelöltre lehetett szavazni. A TISZA sehol sem indított jelöltet, logót senki neve mellett nem lehetett találni. Igaz a Fidesz is távol tartotta magát ettől a megmérettetéstől. Még olyan, korábbi fellegvárakban sem indítottak jelöltet, mint Sárvár.

Ehhez képest tegnap este Magyar Péter (TISZA) miniszterelnök az alábbi posztot tette közzé:

A mai időközi választásokon a TISZA Szigetek és az országgyűlési képviselőink által támogatott minden képviselő- és polgármesterjelölt fölényes, kétharmados győzelmet aratott. A magyar vidék kitartott az április 12-i döntése mellett.

Magyar posztja után aztán egyre másra jelentetett meg hasonló tartalmat több tiszás parlamenti képviselő is. Saját sikerükként elkönyvelve a történteket. 

Mindezt egyébként úgy, hogy a TISZA önmaga bele sem folyt az időközi választásokba. Magyar Péter egyetlen jelölt mellett sem kampányolt, és ahogy már fentebb is írtuk, egyetlen jelöltnek sem adtak TISZA logót a szavazólapon a neve mellé.

Ha most a Gyűrűk urát olvasnánk, akkor jöhetne az a rész, hogy: "Hol volt a TISZA, amikor kiírták az időközi választást?!"

Az egyébként igaz, hogy akárcsak Sárváron, a helyi TISZA-szigetek kiálltak, pultoztak, támogattak jelölteket, de az mégis csak tény, hogy a szigetek és a párt között nincsen hierarchikus kapcsolat. Vagyis a pártnak nincsen a szigetekre semmiféle kötelező jellegű ráhatása. 

Maradva a sárvári példánál a Nádasdy TISZA-sziget kampányolt Bognár Nóra mellett, ám jelölő szervezete mégis csak a Sárváriakért Egyesület volt.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az önkormányzati választás egy teljesen másik műfaj, mint a parlamenti. Előbbiben inkább jóféle “házmestert” szeretnének maguknak a választók. Így aztán jószerével kevésbé van jelentősége a pártlogóknak, a jelölőszerveznek. Bár nem mindig volt ez így, hiszen 2010-től kezdve a fideszes hatalom folyamatosan azt sulykolta, hogy egy település csakis akkor fog tudni előre jutni, ha annak vezetése megegyezik az ország vezetésének pártszínezetével.

2019 környékén kezdett több település is fellázadni ez ellen, mostanra pedig már egyenesen ciki lett fideszes jelöltként indulni egy helyi választáson.

Na de vissza Magyar Péterhez, aki most azért mégiscsak saját sikereként éli meg a 4/4 képletet, vagyis, hogy minden hétvégi megmérettetésen tiszás befutó született.

Van egy régi mondás, amely szerint úriember biztosra nem fogad. Az pedig már régóta ismert tény, hogy a győzelem mindenkié, a vereség pedig senkié. 

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Nem mindig a festés a legjobb megoldás

Ha meguntuk a falak színét, vagy egyszerűen csak frissítenénk egy helyiség hangulatán, érthető, hogy elsőként az újrafestés jut eszünkbe.

Magyar Péter: havi 5 ezer forintos támogatást kapnak a legfeljebb 150 lóerős dízelautók tulajdonosai

Decemberig összesen 20 ezer forintos kompenzációt ad a kormány, az intézkedés a miniszterelnök szerint csaknem egymillió jármű tulajdonosát érinti.

Úton-útfélen: Magyar Péter miniszterelnökként is folytatja az országjárást – szombaton Veszprémből indul újra a túra

A TISZA választási győzelméhez vezető kampány egyik legfontosabb eszköze volt, hogy Magyar személyesen vitte el politikai üzeneteit az ország szinte minden szegletébe. Most kormányfőként tér vissza az utcai fórumokhoz.

Európai Mobilitási Hét: szakmai fórumon keresik a győri elővárosi vasútfejlesztés lehetőségeit

A közúti forgalom növekedése miatt egyre sürgetőbb kérdés, hogyan lehetne jobban kihasználni Győr öt irányból elérhető vasúti hálózatát.

Egy friss felmérés szerint az iskola előtti 100 méter lehet a reggeli „mamataxi” legveszélyesebb szakasza

A gyerek biztonsága miatt indul autóval a szülő, de ha mindenki egészen az iskola kapujáig hajt, akkor éppen ott alakulhat ki a legveszélyesebb közlekedési helyzet. 

Itt van az ősz itt van újra, és itt vannak a hétvégi győri programok is

Fesztivál-hegyek, rally verseny a városban és azon kívül, számtalan koncert és egyéb jóság várja a látogatókat. 

A TISZA bemutatta öt alkotmánybíró-jelöltjét - hétfőn meghallgatják őket, kedden pedig meg is választhatja az új bírákat az Országgyűlés

A párt szerint a feddhetetlenség, az integritás, a függetlenség és a szakmai teljesítmény alapján választották ki a jelölteket. 

S-z-á-z-n-y-o-l-c-v-a-n! Darts hétvége Szombathelyen

Népes mezőny dobálja a nyilakat pénzektől vasárnapig az Asztalitenisz Csarnokban.

Világsztárokkal készült magyar horrorfilm premierje Hollywoodban

Bemutatták a szombathelyi Illés László Ever After című alkotását a tengerentúlon.

Közpénzek magáncélú felhasználására bukkant a kormány a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál

A hivatali VIP-bankkártyáról megkérdőjelezhető költéseket is közpénzzel fizettek ki.

Meghívta Magyar Pétert Szombathelyre Nemény András

Elsősorban az azbesz-helyzetről szeretné tájékoztatni a miniszterelnököt a polgármester.

Betonelemekkel szűkítették le a szombathelyi oladi fahidat

A híd a Dolgozók útja felújításakor extrém forgalomterhelést kapott, most megpróbálják hosszabbítani az élettartamát.

Prompt segítség ha ötlet van, de pénz nincs: szeptembertől támogatással indíthatnak saját vállalkozást az álláskeresők Győr-Moson-Sopron megyében

A program azoknak kínál új lehetőséget, akik saját üzleti tervük megvalósításával teremtenék meg maguknak a hosszú távú munkalehetőséget.

A klasszikus zenén túl – új kulturális találkozóhellyé formálja a Zichy-palotát a Győri Filharmonikus Zenekar

Irodalom, színház, film és fotográfia is bekerül a 2026/27-es évad kínálatába, miközben Baráti Kristóf rezidens művészként tér vissza Győrbe.

Ingyenes prevenciós műhelyt tartanak az ételallergiákról és ételintoleranciákról Győrben

A Petz-kórházban megrendezett programon dietetikus segít eligazodni a tünetek, a diagnosztika és a megfelelő étrend kérdéseiben.