Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Dömötör Gábor 2026-08-28 17:17:17
Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Szeptember 8-án 13 és 16 óra között a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a Honvéd Ligetben rendezi meg az Olvasás Világnapjához kapcsolódó programját. Az idei rendezvény mottója: „...mert olvasni bárkinek, bármikor, bárhol lehet.” A délután programjai ennek megfelelően nemcsak a rendszeres könyvtárlátogatókat, hanem minden korosztályt igyekeznek bevonni a közös olvasásba.

Fotó: Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér

A Honvéd Ligetben felolvasóláncot szerveznek, amelyhez bárki csatlakozhat egy-két percre egy választott részlettel, majd továbbadhatja a történet fonalát a következő résztvevőnek. Könyvmentés is lesz, ami egész pontosan azt jelenti, hogy a könyvtár forgalomból kivont kötetei közül lehet válogatni, a kiválasztott könyveket pedig ingyen haza is vihetik a látogatók.

Emellett lehet majd az olvasásról szóló üzeneteket írni, régi könyvlapok felhasználásával dísztárgyakat készíteni, valamint egy kvízen is próbára tehetik tudásukat azok, akik kíváncsiak arra, mennyire ismerik a győri könyvtárat. A világnaphoz kapcsolódó programok ráadásul nem érnek véget szeptember 8-án: szeptember 8. és 14. között a könyvtár fiók-intézményeiben is extra kvízekkel és rejtvényekkel várják az érdeklődőket.

Rossz idő esetén sem fújják le a rendezvényt, a programokat a belvárosi Kisfaludy Könyvtárban, a Baross Gábor utca 4. szám alatt, valamint a Herman Ottó utca 22. alatti Központi Könyvtárban tartják meg. Az Olvasás Világnapjához kapcsolódó valamennyi programon ingyenes a részvétel.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.