Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

Dömötör Gábor 2026-08-27 12:39:48
A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Júniusban 754 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete Magyarországon, míg a nettó átlagkereset 529 700 forintot ért el – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az MTI-n megjelent hír szerint a bruttó átlagkereset 7,1 százalékkal, a nettó 9,4 százalékkal emelkedett egy év alatt, a reálkeresetek pedig 7,6 százalékkal haladták meg a tavaly júniusi szintet.

Fotó: Pixabay

Az átlagkeresetnél viszont ezúttal is jóval alacsonyabb volt a keresetek középértékét jobban megmutató medián: a bruttó mediánkereset 617 900, a nettó pedig 438 ezer forintot tett ki. Ezek 8,8, illetve 10,9 százalékkal emelkedtek egy év alatt. Májushoz képest ugyanakkor csökkenés történt: a bruttó átlagkereset 9339, a nettó 6137 forinttal lett alacsonyabb.

Jelentős különbségek maradtak az egyes ágazatok között is. A feldolgozóiparban 788 ezer, az építőiparban 613 ezer, a mezőgazdaságban pedig 589 ezer forint volt a júniusi bruttó átlagkereset. Jóval egymillió forint fölött kerestek ugyanakkor a távközlési és informatikai területen dolgozók, ahol 1 millió 204 ezer forint volt az átlag, míg a pénzügyi és biztosítási szektorban 1 millió 181 ezer forintot mértek.

Az év első hat hónapjában a bruttó átlagkereset 772 800 forint volt, ami 11,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A nettó átlagkereset eközben 13,7 százalékkal, 541 200 forintra emelkedett. A KSH szerint a nettó bérek a bruttónál gyorsabb növekedésében a családi kedvezmény, valamint az anyákat érintő adókedvezmények bővítése is szerepet játszott.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.