Akár a frekvenciáját is elveszítheti a Rádió 8 Körmend, ha nem sikerül a cégben rendezni a felügyelő bizottsági tagok helyzetét

Farkas Bazsi 2026-08-17 19:35:17
A FB-ben ugyanis nem ülhet választott képviselő, jelenleg pedig mind a 3 helyen politikusok ülnek.

Szép Dániel (VaVe),  Czafit Csaba (VaVe), és Nagy Gábor (Fidesz-KDNP) jelenleg a Rádió 8 Körmend Kft. felügyelő bizottságának tagjai. Csakhogy a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa nemrég végzéssel kereste meg a Rádió 8 Körmend Kft.-t, amelyben arról írnak, hogy a Kft. nem lehet jogosult médiaszolgáltatásra, ha a FB -ban helyi képviselőtestület tagja, alkalmazottja, a polgármester, alpolgármester vesz részt.

A nem lehet jogosult médiaszolgáltatásra azt jelenti, hogy az NMHH akár a rádió frekvencia engedélyét is elveheti, amennyiben a cég felügyelő bizottságában nem következik be változás.

A körmendi képviselő-testület már június 7-én egy rendkívüli ülésen tárgyalta a témát, akkor azonban nem jutottak előrébb.

A felügyelő bizottság ügye aztán téma volt a július 30. ülésen is. Szabó Barna (Fidesz-KDNP) polgármester az egyik legfontosabb szempontnak azt tartotta, hogy a leendő tagok 0 forintért lássák el a bizottsági feladatokat.

Szlávik Csaba (VaVe) önkormányzati képviselő azt a javaslatot tette, hogy mivel a Rádió 8 Körmend Műsorszolgáltató Kft. tulajdonosa a Körmendi Média Centrum Városi Televízió és Rádió Nonprofit Közhasznú Kft. így amennyiben ennek a cégnek a felügyelő bizottsági tagjai vállalnák, lássák el a rádiós cég FB feladatait is.

A jegyző azonban azt jelezte, hogy a Média Centrum ügyvezetője nemrég azt mondta neki, hogy a Kft. felügyelő bizottsága nem igazán működik, a tagok nem tartják meg az üléseket.

A képviselők abban állapodtak meg, hogy elnapolják a kérdést, valamint, hogy a lehető leggyorsabban rendezni kell mindkét Kft. felügyelő bizottsági helyzetét. 

A döntést a testületnek kell meghoznia, viszont a következő ülés meghívója még nem került ki, így azt nem lehet tudni, hogy mikor kerülhet erre sor. 

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.