TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Dömötör Gábor 2026-08-12 10:21:50
Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hatodik alkalommal várja a családokat és a kikapcsolódni vágyókat a Pinnyédi Hídpiknik: augusztus 19-én, szerdán ismét egész napos programokkal telik meg a Rábca partja a régi pinnyédi hídnál. Az Újvárosi Művelődési Ház szervezésében megvalósuló rendezvény az augusztus 20-i nemzeti ünnephez is kapcsolódik, így a koncertek, családi és vízi programok mellett kenyérszentelés és magyarnóta műsor is szerepel a kínálatban.

Fotó: gyor.hu

A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Radicsné Csőre Andrea, az Újvárosi Művelődési Ház igazgatója arról beszélt, hogy a Hídpiknik egyik legfontosabb célja a generációk összekapcsolása és a családias hangulat megteremtése. Tóth Péter alpolgármester szerint a rendezvény hat év alatt valódi közösségi eseménnyé nőtte ki magát, a régi híd pedig szimbolikusan is összeköti a városrészeket. Szeles Szabolcs (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő felidézte: régóta szerette volna rendezvényhelyszínként is életre kelteni a pinnyédi hidat és környékét.

A program már délelőtt 11 órakor Ringató foglalkozással kezdődik, délutántól pedig a szárazföld mellett a Rábca is benépesül. A Győri Vízisport Egyesület közreműködésével kajakozni, kenuzni és SUP-ozni lehet, később pedig a GreenEx Egyesület is vízre száll a résztvevőkkel. A parton senior örömtánc, jurtabemutató, Hungarikum játéktér, kézműveskedés, hajfonás és csillámtetoválás is várja a látogatókat. Délután 3 órakor Lukácsi Zoltán kanonok plébános tart kenyérszentelést, ezt Baranyai István hegedűművész, prímás és cigányzenekarának műsora kíséri.

A zenei programok délután folyamatosan követik egymást: fellép többek között a Larimar DreamFields együttes és a KeWv, retro bulit tart Help Krisz és DJ Nátrán, majd DJ Giga veszi át a terepet. Az este legjobban várt produkciója 20 órakor kezdődik: a győri kötődésű TNT fennállásának 30. évfordulóját ünneplő nagykoncertjén Dobrády Ákos és Zuber Krisztián Inti legismertebb slágerei is felcsendülnek.

Fotó: gyor.hu

A koncert után, 21:45-kor fáklyás felvonulás indul a színpadtól a Híd utcáig, majd 23 óráig DJ Giga zenél. A Pinnyédi Hídpiknik teljes programja ingyenesen látogatható, a helyszínen egész nap hídtörténeti kiállítás, gasztronómiai kínálat, vásári portékák, valamint a Bázis FM Live Show és a fűzfák alatt kialakított Hangbázis Chill Zone is várja az érdeklődőket.

Szponzorált tartalmat olvastál. 



Szólj hozzá!

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.