Rémhír terjed a vámosszabadi befogadó állomás újranyitásáról – megkérdeztük a polgármestert, mi történik valójában

Dömötör Gábor 2026-08-12 06:30:14
Egy helyi lakos szerint klímaberendezéseket szerelnek az évek óta üresen álló befogadóállomáson, ahová állítólag ismét migránsokat vinnének.

Egy vámosszabadi lakos kereste meg az Ugytudjuk.hu szerkesztőségét azzal, hogy tudomása szerint klímaberendezéseket szerelnek fel a település határában található, évek óta üresen álló befogadó állomáson. A környéken az elmúlt hetekben egyébként is szárnyra kaptak olyan hírek, amelyek szerint az új kormány ismét használatba venné a létesítményt, és a migrációs paktum keretében embereket helyeznének el ott. A történetnek ezért utánajártunk, és felhívtuk Ambrus Gellértet, Vámosszabadi független polgármesterét, aki szerint a valóság egészen más.

Ambrus Gellért

Fotó: Ambrus Gellért Facebook

„Igazából nem történt semmi” – foglalta össze röviden a helyzetet Ambrus. Mint elmondta, a most emlegetett három klímaberendezés nem új, azok már évekkel korábban is az épületben voltak. A közösségi médiában gyanús jelként emlegetett rendőrautók szintén hónapok óta ugyanott állnak, az objektum őrzése pedig nem újdonság, hiszen a területen állami készleteket is tárolnak, ezért fegyveres őrzés korábban is működött. A polgármester szerint különösebb mozgás jelenleg nincs a befogadó állomáson, az idegenrendészet munkatársai ugyanakkor rendszeresen kijárnak oda dolgozni.

A most terjedő pletykáknak ugyanakkor annyi valós alapjuk van, hogy az elmúlt időszakban valóban komoly felújítás történt a vámosszabadi létesítményben. Csakhogy ezt nem a májusban hivatalba lépett új TISZA-kormány indította el. Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, Porpáczy Krisztina (TISZA Párt) országgyűlési képviselőnek küldött hivatalos tájékoztatása szerint az évek óta üresen álló, leromlott műszaki állapotú épület teljes körű karbantartásáról és korszerűsítéséről még 2024-ben döntöttek. A munkálatok 2024 őszén kezdődtek, vagyis még az Orbán-kormány idején, és 2025. július 10-én műszaki átadás-átvétellel zárultak le.

Ambrus Gellért korábban saját Facebook-oldalán is megosztotta, hogy mit tapasztalat, amikor utánajárt a beruházás hátterének. Az OIF nyilvános szerződéslistáján több, a befogadó állomáshoz kapcsolódó tételt talált, amelyek alapján több százmillió forintot költöttek a létesítményre. A polgármester szerint a felújítás részleteit azért nehéz pontosan rekonstruálni, mert annak nyomát nem találta meg a nyilvános közbeszerzési adatbázisban. „A felújítás tartalmára vonatkozóan nem találtam semmit, mert nem nyilvános közbeszerzés volt” – mondta lapunknak. Beszámolója szerint nyílászárócseréről, gépészeti munkákról és informatikai eszközök beszerzéséről is tudni lehet.

Az időzítés azonban felvetett néhány kérdést a polgármesterben a FB-posztja alapján. Mivel a vámosszabadi munkálatok 2024 őszén, a nagy vihart kavart vitnyédi történet után indultak meg, és a közbeszerzés nem nyilvános volt, így szerinte felmerül a kérdés, hogy az akkori kormánynak volt-e valamilyen terve a hosszú ideje használaton kívüli létesítménnyel. 

A napelemek körül szintén keveredtek az információk, Ambrus Gellért szerint a hálózati csatlakozással kapcsolatos folyamat már korábban megkezdődött, az OIF mostani hivatalos tájékoztatása pedig azt írja, hogy az eredeti felújítást 2026 júniusában egy 50 kWp teljesítményű napelemes rendszer telepítését magában foglaló energiahatékonysági fejlesztéssel egészítették ki az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében. Vagyis önmagában a napelemek és a korábban felszerelt klímák jelenléte sem támasztja alá azt az állítást, hogy most a befogadóállomás újranyitását készítenék elő.

Vámosszabadi Befogadó Állomás

Fotó: Dömötör Gábor

Sőt, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság hivatalos válasza ebben teljesen egyértelmű, hogy további felújítási vagy kivitelezési munkálatok nincsenek folyamatban és nem is tervezettek, az intézményben jelenleg egyetlen elhelyezett személy sem tartózkodik. A hatóság azt is közölte, hogy Magyarország jelenlegi migrációs helyzete és a menekültügyi kérelmezők csekély száma miatt „nincs napirenden” menekültügyi vagy idegenrendészeti eljárás alatt álló személyek elhelyezése a vámosszabadi befogadóállomáson.

A szerkesztőségünkhöz eljutott információknak tehát utánajártunk, de sem a polgármester beszámolója, sem az Idegenrendészeti Főigazgatóság hivatalos tájékoztatása nem támasztja alá, hogy migránsok érkezésére készítenék elő a vámosszabadi tábort. A történet érdekesebb kérdése inkább az, hogy a migráns importot zsigerből elutasító Orbán-kormány miért kezdett 2024 őszén több százmillió forintos felújításba egy akkor már évek óta üresen álló befogadó állomáson, és pontosan milyen jövőt szánt a létesítménynek. Erre egyelőre nincs biztos válasz – arra viszont van, hogy most mi történik Vámosszabadin: a rendelkezésre álló hivatalos információk alapján: semmi különös.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.