Bár a szándék jó lehet, senki se mentsen folyami halat tóba

Farkas Bazsi 2026-08-12 11:15:07
Erre hívják fel a figyelmet a szakemberek.

A több hete nem mutatkozó eső hatására vészesen leapadtak a patakok, folyók, de még az állóvizek is. A napokban a Gyöngyös Vasszécsenynél száradt ki teljesen. Helyi önkéntesek pedig úgy döntöttek, hogy mivel adottak a körülmények kitakarítják a patakmedret és eltávolítanak minden oda nem illőt. Valamint az egyre inkább életteret vesztett halakat és rákokat is megpróbálták megmenteni.

Fotó: vasivizeken.hu

Ennek kapcsán adott ki egy közleményt a Vas Megyei Sporthorgász Szövetség. A civil szervezet azt írja, hogy:

"A halmentés nem egyszerűen a halak egyik vízből a másikba történő áthelyezését jelenti. A halgazdálkodási és természetvédelmi szabályok szigorú feltételeket határoznak meg többek között a mentést végző személyekre, az alkalmazható eszközökre, a szállításra, a befogadó vízterületre, valamint az idegenhonos és inváziós fajok kezelésére.

Nagyra értékeljük és köszönjük a helyi lakosság segítő szándékát. Arra azonban mindenkit kérünk, hogy szakmai egyeztetés nélkül ne kezdjen önálló halmentésbe. Egy kifejezetten folyóvízi halfaj tóba történő áttelepítése sok esetben nem jelent valódi mentést, egy inváziós faj – például az amerikai jelzőrák – más vízterületre történő áthelyezése pedig kifejezetten káros lehet."

A szakemberek azt kérik a segíteni szándékozóktól, hogy ha valaki veszélyben lévő halállományt észlel, először vegye fel a kapcsolatot a Szövetség hivatásos halőreivel. Ezt a legegyszerűbben a 70 33 99 703-as telefonszámon tudják megtenni.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.