Két év után sincs győri Gidrán-gyártás: nulla alkalmazottal és nulla árbevétellel működik az erre létrehozott cég

Dömötör Gábor 2026-08-10 15:56:03
Pedig a páncélozott harcjárművek magyarországi gyártását eredetileg a Rába győri üzemébe tervezték, és tavasszal még 800 jármű elkészítéséről beszéltek a következő öt évben.

Két évvel a megalapítása után továbbra is nulla alkalmazottal és nulla forintos árbevétellel működik a Gidrán Páncélozott Járművek Kft., amelyet eredetileg a Gidrán páncélozott harcjárművek magyarországi gyártására hoztak létre – írta meg a Telex. Győri szempontból azért különösen érdekes a történet, mert a 2023-ban bejelentett tervek szerint a járműveket éppen a Rába győri üzemében gyártották volna, ráadásul nemcsak a Magyar Honvédség számára, hanem exportra is.

Fotó: RACI

A Gidrán Páncélozott Járművek Kft.-t 2023 decemberében alapította a török Nurol Makina magyar leányvállalata és a Rába Jármű Gyártó és Kereskedelmi Kft., 51, illetve 49 százalékos tulajdoni aránnyal. A Rába fölött időközben a Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó 4iG szerzett többségi tulajdont, így a Gidrán-program is közvetetten a cégcsoporthoz került. A kezdeti tervek alapján mindez komoly hadiipari gyártást és új perspektívát jelenthetett volna a nagy múltú győri járműipari vállalatnak.

Ehhez képest a Forbes által megvizsgált beszámolók szerint a Gidrán Páncélozott Járművek Kft. 2024-ben és 2025-ben sem foglalkoztatott egyetlen alkalmazottat sem, és árbevétele sem volt. A társaság 2024-ben 63,9 millió, tavaly pedig 58,5 millió forintos veszteséget termelt, saját tőkéje mínusz 42,5 millió forintra csökkent. A tulajdonosok eddig 75 millió forint tőketartalékot és 127 millió forint tagi kölcsönt biztosítottak a működéshez. Ugyanakkor a tárgyi eszközök értéke egy év alatt 80 millió forinttal emelkedett, ami arra utalhat, hogy valamilyen beruházás már elkezdődött.

A nagyszabású tervek mindeközben nem kerültek le az asztalról, a  4iG márciusban egyenesn arról számolt be, hogy a Magyar Honvédség keretmegállapodása alapján a következő öt évben akár 800 Gidrán 4×4-es páncélozott jármű gyártása, összeszerelése és rendszerbe állítása valósulhat meg a 4iG SDT, a Rába és a Nurol Makina együttműködésében. A 4iG emellett 2030 végéig érvényes, 2,5 milliárd eurós keretmegállapodást kötött a Honvéd Vezérkarral különböző 4×4-es moduláris terepjáró harcjárművek szállítására.

Fotó: 4iG

A 4iG a Forbes kérdésére azt közölte, hogy a Gidrán Páncélozott Járművek Kft. jelenleg kifejezetten a járművek szervizelésével kapcsolatos feladatokat lát el, a hazai gyártást pedig a társasággal együttműködésben tervezik megvalósítani. Állításuk szerint jelenleg is dolgoznak a gyártás feltételeinek kialakításán, így a műszaki tartalom, a szervezeti keretek és az ütemezés véglegesítésén. Ez azért érdekes, mert a cég beszámolójában továbbra is katonai harcjárművek gyártása szerepel főtevékenységként, miközben több mint két évvel az alapítás után tényleges hazai – és így győri – Gidrán-gyártásról továbbra sem beszélhetünk.

A történetnek van egy különös politikai utóélete is. Éppen egy éve, 2025 augusztusában Szalay-Bobrovniczky Kristóf akkori honvédelmi miniszter és Gulyás Gergely egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter egy Gidránban ülve viccelődött azon, milyen lenne a harcjárművel behajtani a Karmelitába, és hogy bizonyára ez az ellenzék vágya. Azóta a jókedv már a múlté, hiszen időközben a TISZA Párt kétharmados többséggel megnyerte a választást, Gulyás rövid ellenzéki frakcióvezetői időszaka is múlté már, és Szalay-Bobrovniczky sem tölt be már kormányzati pozíciót. Egy dolog viszont nem változott: a két éve beharangozott, Győrre tervezett hazai Gidrán-gyártás továbbra sem indult el.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.