Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

Farkas Bazsi 2026-08-10 11:40:30
De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Nagy létszámmal, egyúttal reális éremesélyekkel utazik a magyar csapat a hétfőn kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságra.

"Szerencsére ma már nem az az elsődleges kérdés egy Eb előtt, hogy hány sportolónk tud szerepelni rajta. Ez az 51 fős létszám reálisnak mondható, sőt, voltak olyanok, akik indulhattak volna, de a formájuk miatt edzőikkel közösen úgy döntöttünk, hogy ne utazzanak ki a versenyre" - mondta az MTI-nek Scheidler Géza, a magyar szövetség sportszakmai igazgatója.

A szakember elsődlegesen azt hangsúlyozta, hogy - 16 számban - 15 olyan magyar atléta van, aki szintteljesítéssel biztosította a helyét, ami azt is jelenti, hogy esélyes a döntőbe jutásra.

"Közülük több olyan is van, akinek az éremszerzésre is reális az esélye. Elsőként természetesen az olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőnket, Halász Bencét kell kiemelni, de szintén dobogós lehet 400-on a tavalyi fedett Eb-n aranyérmes Molnár Attila, vagy a gyalogló Venyercsán Bence és a 100 gáton 2022-ben Eb-ezüstérmes, élete formájában lévő Kozák Luca is. Mellettük a szintén kalapácsvető Szabados Ármint érdemes kiemelni, aki dobott már idén olyat, amivel lehet előkelő helyen végezni"
- jelentette ki a sportszakmai igazgató.

A Scheidler Géza által kiemeltek közül az idei legjobb európai eredmények listáján Venyercsán a maratoni távú gyaloglásban a második helyen áll 3:03:45 órás idejével, míg Molnár Attila a harmadik 400-on 44.47 másodperces magyar rekordjával. A férfi kalapácsvetés jelenlegi színvonaláról mindent elárul, hogy Halász Bence 81,87 méteres szezoncsúcsa a negyedik, Szabados Ármin 80,95-ös egyéni legjobbja pedig a hatodik a listán. Kozák Luca 100 gáton 12.59 mp-re javította az országos rekordot, amivel ötödik a kontinentális toplistán.

A férfi 4x400-as váltó idén még nem futott a legjobb összeállításában, márpedig ez jelenleg bombaerősnek nevezhető. A staféta két húzóembere Molnár Attila és az egyéniben szintén induló Enyingi Patrik, aki 44.84 mp-es egyéni csúccsal rendelkezik, idén pedig 45.27-et futott. Mellettük a két másik futó szinte biztosan az országos bajnokság arany- és ezüstérmese, Plisz Balázs és Kovács Árpád lesz. Előbbi 45.37, utóbbi pedig 45.49 mp-es egyéni rekorddal ért célba alig két hete az ob-n, ami egyaránt nemzetközi szintű eredmény.

"A váltó szerintem éremre esélyes, de az esélyt csak akkor válthatja dobogós helyre, ha a pénteki előfutamból döntőbe jut. Ugyan a staféta bő keretében lévők mind jó futók, de a terv az, hogy már az előfutamban is a legerősebb összetételben indulunk" - jegyezte meg Scheidler Géza, aki szerint előkelő helyezésre nem csak a korábban felsoroltak érhetnek oda.

A szakember megemlítette a 100 és 200-on is induló Takács Boglárkát, aki képes lehet a klasszikus távon döntőt futni, ott viszont az éremhez szinte biztosan meg kellene döntenie tavaly elért 11.06 másodperces nemzeti rekordját, illetve az ötpróbában fedettpályás világbajnoki negyedik Szűcs Szabinát, aki a legjobb nyolc között végezhet hétpróbában. Szerinte női távolugrásban Bánhidi-Farkas Petra kifejezetten jó szezont produkált eddig, 6,78 méteres egyéni csúcsa és a szezon közepén elért eredményei is bizakodásra adnak okot.

A sportszakmai igazgató az Európa-bajnokságot nem csak önmagában tartja fontos versenynek, hanem az olimpiai felkészülés miatt is.

"Ez az Eb mérföldkő a Los Angeles-i játékokig vezető úton. Pont az olimpiai ciklus felénél van, épp ezért az Eb alapján meg lehet majd ítélni az eddigi munkát és ha kell, lehet változtatni, javítani a felkészülésen"
- jelentette ki Scheidler Géza.

A magyar Eb-csapat:

férfiak:

Illovszky Dominik (100 m), Enyingi Patrik (400 m, 4x400 m), Molnár Attila (400 m, 4x400 m), Eszes Dániel (110 m gát), Bánóczy Árpád (400 m gát), Molnár Csaba (400 m gát), Palkovits István (3000 m akadály), Pap Kristóf (távolugrás), Szenderffy Dániel (hármasugrás), Huszák János (diszkoszvetés), Szikszai Róbert (diszkoszvetés), Czeller Gábor (kalapácsvetés), Halász Bence (kalapácsvetés), Szabados Ármin (kalapácsvetés), Lomb Ádám (maraton), Szemerei Levente (maraton), Tarnai László (maraton), Helebrandt Máté (maraton gyaloglás), Tóth Norbert (maraton gyaloglás), Venyercsán Bence (maraton gyaloglás), Gálpál Zsombor (tízpróba), Csahóczi Csanád (4x400 m), Kovács Árpád (4x400 m), Plisz Balázs (4x400 m), Szilveszter Marcell (4x400 m), Wahl Zoltán (4x400 m)

nők:

Takács Boglárka (100 m, 200 m, 4x100 m), Kozák Luca (100 m gát, 4x100 m), Tóth Anna (100 m gát, 4x100 m), Mátó Sára (400 m gát), Urbán Zita (3000 m akadály), Bátori Lilianna (magasugrás), Klekner Hanga (rúdugrás), Bánhidi-Farkas Petra (távolugrás), Beregszászi Renáta (súlylökés), Kerekes Dóra (diszkoszvetés), Csatári Jázmin (kalapácsvetés), Németh Zsanett (kalapácsvetés), Bogdán Annabella (gerelyhajítás), Körmendi Réka (maraton), Szabó Nóra (maraton), Tomaschof Kata (maraton), Vindics-Tóth Lili Anna (maraton), Kovács Alexandra (félmaraton gyaloglás), Spiller Tiziana (félmaraton gyaloglás), Kriszt Sarolta (hétpróba), Szűcs Szabina (hétpróba), Brucker Lili Hanna (4x100 m), Csóti Jusztina (4x100 m), Sulyán Alexa (4x100 m), Szentgyörgyi Zita (4x100 m)

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.