Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Dömötör Gábor 2026-08-07 10:12:05
Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

Tovább lassult az infláció Magyarországon - ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett gyorsjelentéséből, mely szerint 2026 júliusában a fogyasztói árak átlagosan 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Júniushoz képest pedig már 0,1 százalékos árcsökkenést mértek. A Portfolio szerint 2016 vége óta nem volt ilyen alacsony a magyarországi infláció.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Különösen látványos a változás az élelmiszereknél, ezek ára 2025 júliusához képest átlagosan 1,1 százalékkal csökkent, a vendéglátási szolgáltatások nélkül számolva pedig 4,4 százalékos volt az árcsökkenés. Egyetlen hónap alatt, júniushoz képest az élelmiszerek 1 százalékkal lettek olcsóbbak. Ezzel szemben a szolgáltatások ára 1,6 százalékkal emelkedett.

Több más termékkörnél is mérséklődtek az árak, a háztartási energia átlagosan 0,9 százalékkal került kevesebbe, ezen belül a vezetékes gáz ára 1,5, az elektromos energiáé 0,2 százalékkal csökkent. Az üzemanyagokért 1,3 százalékkal, a ruházkodási cikkekért pedig 2,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Magyar Péter miniszterelnök az adatok megjelenése után azt írta, tíz éve nem látott szintre csökkent az infláció, és hosszú idő után először az élelmiszerárak is mérséklődtek.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség különösen kedvezőnek nevezte az élelmiszereknél, a vendéglátási szolgáltatások nélkül mért 4,4 százalékos árcsökkenést, amely szerintük minden várakozást felülmúlt. Az OKSZ úgy értékelte, hogy az élelmiszerárak május óta tapasztalható alakulásában már nincs szerepe az árrésstopnak: a csökkenést a kedvező kül- és belpiaci folyamatok, valamint a forint árfolyamának alakulása segíti, amelyek egyelőre az emelkedő energiaköltségeket is ellensúlyozni tudják.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Nem mindig a festés a legjobb megoldás

Ha meguntuk a falak színét, vagy egyszerűen csak frissítenénk egy helyiség hangulatán, érthető, hogy elsőként az újrafestés jut eszünkbe.

Magyar Péter: havi 5 ezer forintos támogatást kapnak a legfeljebb 150 lóerős dízelautók tulajdonosai

Decemberig összesen 20 ezer forintos kompenzációt ad a kormány, az intézkedés a miniszterelnök szerint csaknem egymillió jármű tulajdonosát érinti.

Úton-útfélen: Magyar Péter miniszterelnökként is folytatja az országjárást – szombaton Veszprémből indul újra a túra

A TISZA választási győzelméhez vezető kampány egyik legfontosabb eszköze volt, hogy Magyar személyesen vitte el politikai üzeneteit az ország szinte minden szegletébe. Most kormányfőként tér vissza az utcai fórumokhoz.

Európai Mobilitási Hét: szakmai fórumon keresik a győri elővárosi vasútfejlesztés lehetőségeit

A közúti forgalom növekedése miatt egyre sürgetőbb kérdés, hogyan lehetne jobban kihasználni Győr öt irányból elérhető vasúti hálózatát.

Egy friss felmérés szerint az iskola előtti 100 méter lehet a reggeli „mamataxi” legveszélyesebb szakasza

A gyerek biztonsága miatt indul autóval a szülő, de ha mindenki egészen az iskola kapujáig hajt, akkor éppen ott alakulhat ki a legveszélyesebb közlekedési helyzet. 

Itt van az ősz itt van újra, és itt vannak a hétvégi győri programok is

Fesztivál-hegyek, rally verseny a városban és azon kívül, számtalan koncert és egyéb jóság várja a látogatókat. 

A TISZA bemutatta öt alkotmánybíró-jelöltjét - hétfőn meghallgatják őket, kedden pedig meg is választhatja az új bírákat az Országgyűlés

A párt szerint a feddhetetlenség, az integritás, a függetlenség és a szakmai teljesítmény alapján választották ki a jelölteket. 

S-z-á-z-n-y-o-l-c-v-a-n! Darts hétvége Szombathelyen

Népes mezőny dobálja a nyilakat pénzektől vasárnapig az Asztalitenisz Csarnokban.

Világsztárokkal készült magyar horrorfilm premierje Hollywoodban

Bemutatták a szombathelyi Illés László Ever After című alkotását a tengerentúlon.

Közpénzek magáncélú felhasználására bukkant a kormány a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál

A hivatali VIP-bankkártyáról megkérdőjelezhető költéseket is közpénzzel fizettek ki.

Meghívta Magyar Pétert Szombathelyre Nemény András

Elsősorban az azbesz-helyzetről szeretné tájékoztatni a miniszterelnököt a polgármester.

Betonelemekkel szűkítették le a szombathelyi oladi fahidat

A híd a Dolgozók útja felújításakor extrém forgalomterhelést kapott, most megpróbálják hosszabbítani az élettartamát.

Prompt segítség ha ötlet van, de pénz nincs: szeptembertől támogatással indíthatnak saját vállalkozást az álláskeresők Győr-Moson-Sopron megyében

A program azoknak kínál új lehetőséget, akik saját üzleti tervük megvalósításával teremtenék meg maguknak a hosszú távú munkalehetőséget.

A klasszikus zenén túl – új kulturális találkozóhellyé formálja a Zichy-palotát a Győri Filharmonikus Zenekar

Irodalom, színház, film és fotográfia is bekerül a 2026/27-es évad kínálatába, miközben Baráti Kristóf rezidens művészként tér vissza Győrbe.

Ingyenes prevenciós műhelyt tartanak az ételallergiákról és ételintoleranciákról Győrben

A Petz-kórházban megrendezett programon dietetikus segít eligazodni a tünetek, a diagnosztika és a megfelelő étrend kérdéseiben.