Különleges égi jelenség vár ránk: részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról augusztus 12-én

Dömötör Gábor 2026-07-29 17:07:54
A naplementével együtt érkező ritka látványra legközelebb csak 2039-ben lesz hasonló alkalom.

Ritka égi jelenséget figyelhetnek meg az érdeklődők augusztus 12-én kora este, részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról. A Hold a lemenő Nap elé úszik, és az ország nagy részéről nézve a napkorong jelentős részét eltakarja, így különleges látványban lehet része azoknak, akiknek kedvez az időjárás.

Fotó: Getty Images

A Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása szerint Budapestről a jelenség 19 óra 22 perckor kezdődik, a Nap lenyugvásakor pedig a Hold már a napkorong mintegy 60 százalékát takarja el. A nyugati országrészben ennél is nagyobb, keleten valamivel kisebb fedés lesz megfigyelhető. A látványt tovább fokozza, hogy a horizonthoz közeledő Nap a vastagabb légréteg miatt narancsos-vöröses árnyalatot ölt.

A szakemberek szerint a legjobb élményhez olyan helyet érdemes választani, ahonnan teljesen szabad a nyugati látóhatár. Egy dombtető, hegygerinc vagy nyílt alföldi terület ideális lehet, hiszen a fogyatkozás leglátványosabb pillanatai közvetlenül napnyugta előtt következnek be.

A napfogyatkozás megfigyelésekor azonban a biztonságra is figyelni kell. A Napba kizárólag erre a célra készült napfogyatkozás-néző szemüveggel vagy minősített, legalább DIN 15-ös hegesztőüveggel szabad belenézni. A hagyományos napszemüveg, a kormozott üveg vagy más házi megoldás nem nyújt megfelelő védelmet, és maradandó szemkárosodást okozhat.

Az augusztus 12-i este egyébként is bővelkedik majd égi látványosságokban, a világ több pontján teljes napfogyatkozás lesz látható, amelyet a Svábhegyi Csillagvizsgáló élő közvetítésben mutat be, emellett tetőzik a Perseida meteorraj aktivitása is, és a Vénusz is megfigyelhető lesz. Magyarországról nézve a mostanihoz hasonló, fogyatkozó napsarlóval kísért naplementére legközelebb 2039. június 21-én lesz lehetőség.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.