Új látványelemekkel, különleges fényfestéssel és erős vállalati összefogással készül a jubileumi Savaria Történelmi Karnevál

ugytudjuk.hu 2026-07-28 18:03:20
A 25. jubileumi Savaria Történelmi Karnevál sajtótájékoztatóján a szervezők ismertették a rendezvény legfontosabb újdonságait, bemutatták a jubileumi év kiemelt programjait, valamint a Karnevál megvalósítását segítő vállalati partnereket és együttműködéseket.

Horváth Soma, Szombathely MJV kultúráért is felelős alpolgármestere elmondta: az idei Karnevál minden eddiginél gazdagabb programkínálattal várja a látogatókat. A négynapos rendezvény 29 helyszínen összesen 316 műsorrendi programmal és további 73 kísérőprogrammal készül. A kínálatban 16 gyermekprogram, 78 koncert, 110 hagyományőrző csoport és közel 2000 felvonuló szerepel.

A jubileumi év egyik legnagyobb újdonsága az ISIS misztériuma című fényfestés lesz, amely augusztus 13. és 16. között minden este 21.00 és 0.30 között, húszpercenként ismétlődve lesz látható az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárházban. A különleges mapping az Isis-szentély homlokzatán eleveníti meg az egyiptomi istennő legismertebb történeteit, Ozirisz halálát és feltámasztását, valamint Hórusz legendáját. A vetítés emellett bepillantást enged az ókori Savaria Isis-kultuszába, az Iseum építésének történetébe és a Karnevál idején megelevenedő rituálék világába is. A program ingyenesen látogatható, egy időben legfeljebb 200 fő részvételével. A fényfestés megvalósítását a Schaeffler Savaria Kft. támogatja.

Látványos újdonsággal bővül az idei történelmi felvonulás is. A menetben először jelenik meg két új, mintegy három és fél méter magas óriásbáb, amelyek Savaria történetének két meghatározó alakját, Claudiust és Isis istennőt jelenítik meg. A bábokat a Mesebolt Bábszínház művészei keltik életre. A felvonulásban ismét látható lesz a megújult Szent Márton-óriásbáb, valamint Székesfehérvárról érkezik kölcsönbe Szent István király és Gizella királyné óriásbábja is, amelyek a közelgő államalapítás ünnepére is utalnak.

Grünwald Stefánia – Savaria Turizmus Nonprofit Kft.

A Savaria Történelmi Karnevál alapértékei közé a kezdetektől fogva szervesen hozzátartozik a helyi közösség, valamint a civil és társadalmi szervezetek aktív bevonása. A jubileumi, 25. Karnevál programjai ezt az elköteleződést idén is tükrözik.

Kiemelt célunk, hogy a rendezvény a fogyatékkal élők számára is minél szélesebb körben hozzáférhető és élvezhető legyen. A SINOSZ-szal kötött együttműködésnek köszönhetően a siket és nagyothalló érdeklődők számára jeltolmács közvetíti a csütörtöki nyitóceremóniát, valamint a szombati történelmi felvonulást. Vasárnap az Ataru Taiko dobkoncerthez kapcsolódó érzékenyítő program keretében azt is bemutatjuk, hogyan élhetik át a zene élményét a siket emberek a rezgések érzékelésén keresztül.

Korábbi sajtótájékoztatónkon már bejelentettük, hogy a Karnevál előkészületeibe is szeretnénk aktívan bevonni a lakosságot. Ennek jegyében indítottuk útjára két hete a Közösségi Mozaik kezdeményezést. Egy gombóc fagylalt áráért bárki tulajdonosa lehet egy mozaik kockának és részese lehet annak az alkotásnak, amely a 25. jubileumi Karnevál emlékére készül, és a Történelmi Témaparkban kap végleges helyet. Az első közös mozaikkészítő alkalom nagy érdeklődés mellett zajlott, a következő eseményekre július 29-én, illetve augusztus 5-én, szerdánként 16 és 18 óra között várjuk az érdeklődőket.

A gyermekhelyszínen civil kezdeményezésre, a Szombathelyi Polgár Kulturális Alapítvány gondozásában épül fel Cornelius háza, egy római kori villagazdaság. Az interaktív helyszínen a gyermekek és családjaik játékos formában ismerkedhetnek meg egy római patrícius család mindennapjaival.

Folytatódik az együttműködés Falco Kosárlabda csapatával is, akik a Bajnokok tere mellett aktív részvételt vállalnak a karneváli felvonulásokban is.

Július 30-án, csütörtökön rendezik meg a Karnevál Legjobb Bora versenyt, ahol szakértő borbírák választják ki az idei év legkiválóbb borát a 25 borászat által benevezett 60 tétel közül.

A jubileumi év kiemelt eseménye lesz az augusztus 3-án, hétfőn a Berzsenyi Dániel Könyvtárban megrendezett fotóalbum-bemutató is. A kiadvány a Savaria Történelmi Karnevál elmúlt negyedszázadának legemlékezetesebb pillanatait idézi fel gazdag képanyag segítségével, méltó emléket állítva a rendezvény 25 éves történetének.

Csapláros Andrea- Savaria Múzeum igazgatója és a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának elnöke

A város antik történelmének pillanatai a Romkertben az Iseumban és az OTP alatti romok között érhetők leginkább tetten.  A karnevál alatt olyan helyszínekre is bejuthat a látogató, amik kuriózumnak számítanak, emiatt hatalmas az érdeklődés a speciális tárlatvezetésekre.

Elsősorban a gyermeknek szánják az „Aki nem lép egyszerre című programjukat, ahol a kicsik és a játékos nagyobbak is kipróbálhatják, milyen lehetett a római hadsereg katonáinak élete. A karnevál alatt is látogatható lesz még a „Római játékok- játékos rómaiak” időszaki kiállítás, ahol a játékok nemcsak megtekinthetők, hanem ki is próbálhatók.

Dr. Melega Miklós Magyar Nemzeti Levéltár Vas Vármegyei Levéltára levéltár-igazgató, főlevéltáros

 A levéltár hosszú ideje őrzi a karnevállal kapcsolatos relikviákat. Pár évvel ezelőtt már rendeztek egy kiállítást a 60-as évek karneváljairól. Most az elmúlt 25 történelméből válogatnak: kiadványok, plakátok, fotók, jelmezek és karneváli emléktárgyak időszaki kiállítását nyitják meg augusztus 11-én a Levéltárban.

A Savaria Filmstúdiótól megörökölt kópiák digitalizálásával 50 évvel ezelőtti filmhíradókból válogattak Időutazás mozgóképekkel címmel.  A filmek a kiállítás alatt folyamatosan láthatók.

Horváth Győző – Ungaresca Táncegyüttes művészeti vezetője és igazgatója

Egy év kihagyás után ismét lesz Folkudvar a Berzsenyi Dániel téren, melynek szervezője és házigazdája az Ungaresca Táncegyüttes.  Minden nap délután 14.00 órától gyermekeknek szóló előadások nyitják az udvar programját, ezt követően népzenei koncertek és táncelőadások várják a közönséget. Esténként pedig táncház és utcabál várja a táncolni tudókat és nem tudókat is, utóbbiakat szívesen megtanítják a néptánc alapjaira. Fellép többek között az Üstökös Kompánia, a RitMusa zenekar, a Boglya Népzenei Együttes, a Kapcza Banda, és az Ungaresca valamennyi korosztálya.

Tóth Gergő, kirendeltségvezető, Blaguss Agora Hungary Kft.

A Karnevál idején a közlekedés is alkalmazkodik a megnövekedett látogatószámhoz. A BLAGUSS Agora Hungary Kft. hosszabbított járatokkal és a rendezvényhez igazított menetrenddel segíti majd, hogy a vendégek biztonságosan és kényelmesen juthassanak el a programhelyszínekre.

A jubileumi Karnevál megvalósításában idén is kiemelt szerepet vállalnak a rendezvény vállalati partnerei. A Schaeffler Savaria Kft. hosszú évek óta elkötelezett támogatója a Karneválnak, és a jubileumi évben tovább bővítette együttműködését: a koncert- és reklámtámogatás, valamint a munkatársak számára biztosított belépők mellett exkluzív partnerként az idei fényfestés megvalósításához is hozzájárul.

A TDK Hungary Components Kft., Szombathely egyik legnagyobb munkáltatója szintén évek óta támogatja a helyi közösséget és a kulturális kezdeményezéseket. A vállalat számára fontos, hogy gazdasági szerepvállalása mellett a város közösségi életének is aktív részese legyen, ezért a jubileumi Savaria Történelmi Karnevál támogatásával is hozzájárul a régió egyik legjelentősebb kulturális eseményének sikeréhez.

A 25. jubileumi Savaria Történelmi Karnevál augusztus 13. és 16. között várja a látogatókat Szombathely belvárosában, ahol négy napon át történelmi hagyományőrzők, koncertek, családi programok, látványos felvonulások és számos jubileumi újdonság idézik meg Savaria múltját és ünneplik a Karnevál negyedszázados történetét.

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.