Különleges kulturális sétával ünneplik Loyolai Szent Ignác napját Győrben

Dömötör Gábor 2026-07-27 09:21:59
A bencések vezetett programján a résztvevők a jezsuiták több évszázados győri örökségével és Magyarország legrégebbi barokk templomával is megismerkedhetnek.

Loyolai Szent Ignác ünnepéhez kapcsolódva különleges kulturális sétára és tematikus tárlatvezetésre várják az érdeklődőket a Győri Bencések július végén és augusztus elején. A program során a résztvevők betekintést nyerhetnek a jezsuiták győri örökségébe, valamint a bencések és a jezsuiták közös szellemi hagyatékába.

Fotó: Győr - Környéke.hu

A vezetett séta egyik kiemelt helyszíne a Loyolai Szent Ignác bencés templom lesz, amely Magyarország legrégebbi barokk templomának számít. A program része a „400 tanév. Élő örökség a győri bencés gimnáziumban” című interaktív kiállítás megtekintése is, amely a szerzetesrendek történetét és oktatási hagyományait mutatja be.

A kulturális sétát két időpontban rendezik meg: július 31-én, pénteken, valamint augusztus 1-jén, szombaton, mindkét napon 15:30 és 17:30 között. A résztvevők a Győri Bencés Látogatóközpontból indulnak, a gyülekező a program kezdete előtt tíz perccel a Bencés Boltban lesz.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a turisztika@bencesgyor.hu e-mail címen vagy a +36 30 195 2684-es telefonszámon lehet. A belépőjegyek személyesen vásárolhatók meg a Látogatóközpontban nyitvatartási időben.

A jegy ára 3900 forint, míg diákok, nyugdíjasok és pedagógusok számára 3500 forintos kedvezményes belépő váltható. A szervezők szerint a program kiváló alkalom arra, hogy az érdeklődők közelebbről is megismerjék a jezsuiták meghatározó szerepét Győr vallási, kulturális és oktatási életében.

Szponzorált tartalmat olvastál. 



Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.