Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Dömötör Gábor 2026-07-24 10:08:27
Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata meghirdette a „Győr Fagyija 2026” pályázatot, amelynek célja, hogy a város közösen válassza ki azt a fagylaltot, amely leginkább megidézi Győr hangulatát és értékeit. A szervezők a helyi cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését várják, amelyek egy-egy saját recepttel nevezhetnek hagyományos, illetve mentes kategóriában.

Fotó: cukraszat.net

A pályázók olyan egyedi fagylaltot készíthetnek, amelyet a város történelme, folyói, épített öröksége, kulturális élete vagy éppen a győriek közössége inspirált. A nevezett fagylaltoknak a verseny teljes időtartama alatt megvásárolhatónak kell lenniük az adott cukrászdában vagy fagylaltozóban, és a vendégek számára jól láthatóan jelezni kell, hogy a „Győr Fagyija 2026” címért versenyeznek.

A jelentkezési határidő 2026. augusztus 2., ezt követően augusztus 10. és 23. között a győriek kóstolhatják végig a nevezett fagylaltokat, majd a Győr applikációban szavazhatnak kedvencükre. A legtöbb voksot szerző hagyományos és mentes fagylalt egyaránt elnyeri a „Győr Fagyija 2026” címet, az eredményhirdetést augusztus 24-én tartják.

A pályázaton kizárólag győri cukrászdák és fagylaltozók indulhatnak, és kategóriánként egy-egy saját fantázianevű fagylalttal lehet nevezni, a mentes kategóriában pedig a kiírásban meghatározott szakmai feltételeknek is meg kell felelni. A részvétel díjtalan.

A jelentkezéseket elektronikus úton, személyesen vagy postai úton várja az önkormányzat. A nevezéshez meg kell adni a cukrászda vagy fagylaltozó adatait, a nevezett fagylalt nevét és kategóriáját, valamint egy rövid bemutatást arról, hogy mi inspirálta az alkotást, és milyen módon kapcsolódik Győrhöz.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.