Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Farkas Bazsi 2026-07-20 09:36:43
Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Februárban hozott ítéletet a Kecskeméti Törvényszék abban a költségvetési csalási ügyben, melynek elsőrendű vádlottja Czeglédy Csaba volt. 

Czeglédyt 7 év fegyházra, 4 és közügyektől eltiltásra, 7 év gazdasági szervezet vezetésétől eltiltásra ítéleték, valamint 110 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el, amelybe beleszámít a tőle lefoglalt 1 kg arany és másfél millió forint pénzbüntetést is meg kell fizetnie.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség később úgy nyilatkozott, hogy ez a bűncselekmény 5–25 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ennek a középmértéke 15 év. Ahogy arról korábban hírt adtunk az ügyészség már a vádbeszédben középmértéket elérő, tehát 15 év fegyházbüntetést kért Czeglédyre.

Az ügyészség tehát másodfokon azt szeretné elérni, hogy minimum 15 évet szabjanak ki Czeglédyre.

Czeglédyt, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolta az ügyészség. A bűnszervezet működtetésében 21 személy vett részt 8 iskolaszövetkezet, 2 korlátolt felelősségű társaság és 1 zártkörű részvénytársaság keretében, az állami költségvetésnek a fenti időszakban mindösszesen 6 milliárd 215 millió 705 ezer 320 forint vagyoni hátrányt okozva.

A bíróság a szombathelyi politikus 13 társát is szabadságvesztés büntetésre ítélte.

Friss információink szerint az ügyben a Szegedi Ítélőtábla fog másodfokú ítéletet hozni - ezt a bíróság meg is erősítette - arról azonban nem tudtunk meg többet, hogy kitűzték-e már az ítélethirdetés időpontját.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés.