Közel 23 és félmillió forintos veszteséggel számolja az idei évet az szombathelyi AGORA

Farkas Bazsi 2026-07-01 11:06:38
Ezt a korábbi évek tartalékaiból kívánják fedezni, de az biztos, hogy jövőre már ez a modell nem lesz működőképes.

23 millió 347 ezer 870 forit veszteséggel tervezzük, amelyet a korábbi tartalékainkból fedezni tudjuk, azonban a következő évektől már a jelenlegi működési kereteink újragondolására lesz szükség, a folyamatos támogatáscsökkenés miatt - írja az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nkft. a márciusban elfogadott 2026-os üzleti tervében.

A cég 2026-ban 15 millió forinttal kevesebb önkormányzati támogatással számolt (394 millió 357 ezer forint), mint 2025-ben. Ami egyébként pedig 95 millió forinttal volt kevesebb, mint a 2024-ben kapott támogatás.

A támogatások csökkentése azért következett be, mert a szombathelyi önkormányzat csakis így tudja kigazdálkodni azt a szolidaritási adó mennyiséget, amit kötelezően be kell fizetnie a központi költségvetésbe. 

Ez az idei évben 4 milliárd 200 millió forint adóterhet ró a városra. 

Az AGORA egyébként, hogy civil bevételi forrásokat is be tudjon csatornázni, már 2023-ban életrehívott egy alapítványt. Jelenleg pedig abban lát újabb pénzügyi forrást, hogy a hozzájuk tartozó Szombathelyi TV 30 éves archívumát digitalizálják, majd kutathatóvá tegyék.

Az üzleti terv szerint a netto árbevételt 524 millió 417 ezer 890 forintra tervezték, az egyéb bevételek soron (támogatások, pályázati finanszírozás) 514 millió 516 ezer 100 forint a terv.

Az elfogadott számok szerint a cég 60 fős alkalmazotti létszámának 510 millió 249 ezer 490 forintos éves bérköltséggel számolnak.

A cég legnagyobb bevételét az MSH közművelődéshez köthető bevételei jelentik, a teljes évben ez 143 millió forintot jelent. De szépen termel a Savaria Mozi is, innen 91 millió 482 ezer forintra számít a cég. Szinte elenyésző reklámbevételt tudhat magának a tévé és a Savaria Fórum. Előbbi 9 millió, utóbbi 17 millió forintot prognosztizál.

Tetszik, amit csinálunk?

Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.