Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

Dömötör Gábor 2026-06-26 13:06:10
A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Abda Község Önkormányzatának képviselő-testülete előterjesztést tárgyalt a Juhász Balázs önkormányzati képviselőt és az általa alapított, vezetett vagy hozzá köthető civil szervezeteket érintő Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásaival kapcsolatban. Az előterjesztés szerint a testület a május 27-i közmeghallgatáson, valamint az azt követő ülésen elhangzottakra, illetve az ügyben megjelent sajtóhírekre reagálva kíván hivatalos álláspontot kialakítani. 

Fotó: Juhász Balázs Facebook

A dokumentum felidézi, hogy Juhász Balázs a május 27-i ülésen felvetette, hogy a hozzá köthető egyesületek által elnyert forrásokból Abda is részesülhetne, ugyanakkor a jegyző által kért írásos tájékoztatást a testület megállapítása szerint a június 24-i előterjesztés elkészültéig nem küldte meg. Emiatt a képviselők kizárólag a rendelkezésükre álló nyilvános információk alapján tárgyalták az ügyet. 

Az előterjesztés kitér arra is, hogy a polgármester már a sajtóhírek megjelenésének napján közölte, az érintett, nem Abdán bejegyzett egyesületekkel az önkormányzatnak sem korábban, sem jelenleg nincs kapcsolata. A testület ugyanakkor úgy fogalmaz, hogy az országos sajtóban megjelent ügyek és Juhász Balázs nyilvános szereplései miatt a település neve is összekapcsolódott az NKA-források körüli üggyel. A dokumentum rögzíti azt is, hogy az ügyben bűncselekmény gyanúja miatt nyomozás indult, amelynek eredményét a hatóságok feladata megállapítani. 

A képviselő-testület előterjesztése szerint a büntetőjogi felelősség kérdésében nem kíván állást foglalni, ugyanakkor fontosnak tartja az átláthatóságot és a választópolgárok megfelelő tájékoztatását a közéleti szerepvállalással összefüggő körülményekről. A dokumentum megfogalmazása szerint a testület sajnálatosnak tartja, hogy az ügyben nem kaptak részletesebb tájékoztatást, és hangsúlyozza, elutasít minden olyan közéleti gyakorlatot, amelyben a közpénzek elosztása vagy felhasználása nem átlátható módon történik. 

Fotó: Juhász Balázs Facebook

Az előterjesztés alapján elkészült határozati javaslat szerint a képviselő-testület indokoltnak tartja, hogy Juhász Balázs mérlegelje önkormányzati képviselői megbízatásának további fenntartását, figyelemmel a közbizalom helyreállítására, valamint Abda jó hírnevének és érdekeinek védelmére. A javaslat ugyanakkor kimondja azt is, hogy az önkormányzat nem kíván részt venni a képviselő által alapított, vezetett vagy hozzá köthető civil szervezetek forrásaiból megvalósuló, Abdához kapcsolódó programokban vagy rendezvényekben, és erre vonatkozó ajánlást fogalmaz meg a helyi civil szervezetek számára is. 

A képviselő-testület a határozati javaslatról a soron következő ülésén dönt. Az ügy előzménye, hogy az elmúlt hetekben többek között az Ugytudjuk.hu és a győri önkormányzat feltáró munkája során kiderült, hogy a Juhász Balázshoz köthető, egészen furcsa körülmények között alapított szervezetek összesen 105 millió forintot nyertek az NKA által botrányos körülmények között megítélt 17 milliárd forintnyi támogatásból. Az ügyben Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum) győri alpolgármester feljelentést tett, amihez időközben a NAV helyi szervezete is csatlakozott, így a hatósági nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Tetszik, amit csinálunk?

Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.