Hat embert, köztük az NKA korábbi alelnökét, Bús Balázst is őrizetbe vették a botrányos körülmények között kiosztott 17 milliárd forint kapcsán

Dömötör Gábor 2026-06-24 17:16:15
Az őrizetbe vett személyeket hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség ma délután indítványozta a letartóztatásukat.

Új szakaszába lépett a Nemzeti Kulturális Alap körül hónapok óta húzódó botrány, ugyanis  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal őrizetbe vett hat embert, és kezdeményezte letartóztatásukat a 17 milliárd forintos támogatási ügyben. A gyanú szerint az érintettek hűtlen kezelést követhettek el a kulturális támogatások odaítélése során.  

A gyanúsítottak között van Bús Balázs, Óbuda korábbi fideszes polgármestere és a Nemzeti Kulturális Alap egykori alelnöke is. SAjtóhírek szerint kedden nyomozók jelentek meg a politikus otthonánál, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.  

Az NKA-ügy mág tavasszal robbant ki, amikor kiderült, hogy egy rendkívüli keretből mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét, igencsak furcsa körülmények között. A döntések körül komoly viták alakultak ki, több bizottsági tag azt állította, hogy nem arról a támogatási csomagról döntöttek, amely végül nyilvánosságra került. A botrány nyomán Bús Balázs és több kuratóriumi tag végül lemondott tisztségéről.  

A NAV szerint a most őrizetbe vett személyek a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő és a Kulturális és Innovációs Minisztérium jelenlegi vagy korábbi munkatársai. A nyomozás jelenlegi állása szerint a hatóságok több mint 17 milliárd forintos vagyoni hátrányt vizsgálnak.  

Az ügy politikai jelentőségét mutatja, hogy a támogatások kiosztása már korábban is komoly vitákat váltott ki. Több beszámoló szerint a pénzek egy része kormányközeli szervezetekhez, rendezvényekhez és kampányokhoz kapcsolódó szereplőkhöz került, miközben az érintettek és a korábbi miniszteri vezetés tagadta a szabálytalanságokat.  

Szerkesztőségünk írta meg legelőször, hogy az NKA-botránynak van győri, egészen pontosan Győr környéki szála is. A bécsi Fidelitas korábbi alapítója Juhász Balázs - aki nem mellesleg Abda község független képviselője is - és szűk köre, összesen 105 millió forint támogatást kaptak négy, Győrhöz és környékéhez köthető egyesület nevében. 

Fotó: Juhász Balázs Facebook

Bár Juhász lapunknak elmondta, hogy ők mindent szabályosan fognak csinálni, és az egyesületek transzparensek, a megnyert dotáció részleteiről, a várható programokról érdemben nem tudott, vagy nem akart nyilatkozni. Ami tény, hogy a győri önkormányzat vizsgálata és cikkeink nyomán Kósa Roland (TSZV–LMP–Momentum–MSZP) alpolgármester feljelentést tett az ügyben, amely jelenleg a nagy országos NKA-nyomozástól elkülönülten zajlik, ugyanakkor az eljárásba a helyi NAV is becsatlakozott. 

Tetszik, amit csinálunk?

Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.