Szinte napra pontosan 2 éve jelentette be Pődör Zoltán, hogy minden akadály elhárult, indulhat az SZKKA csarnokának építése

Farkas Bazsi 2026-06-16 08:44:52
A kivitelezés azóta sem kezdődött meg. Közben ismét a kézisek teremproblémáiról szólnak a hírek.

“A Pődör-lányok hosszabbítása mellett egy másik egészen fantasztikus bejelentés is megtörtént a ma délutáni sajtótájékoztatón. Pődör Zoltán ügyvezető és Dr. Hende Csaba tiszteletbeli elnök bejelentette, hogy megvalósul a már tíz éve dédelgetett közös álmunk: a Magyar Kézilabda Szövetség és Magyarország Kormánya jóváhagyta, hogy TAO tárgyi eszköz beruházás jogcímen, 3 milliárd 215 millió forint forrásból felépüljön Szombathely kézilabda munkacsarnoka. Így minden akadály elhárult az elől, hogy a kézilabdás közösségnek végre saját otthona legyen.” - ezt 2024. június 7-én adta közzé a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia, tudatva a hírt mindenkivel, hogy az egyesület régi vágya, a munkacsarnok megépül.

Néhány napra rá, 2024. június 15-én, Pődör Zoltán, és a Szülői Munkaközösség elnöke, Horváth Zsolt a helyszínen tekintette meg a területet, ahová a csarnok “hamarosan” fel fog épülni.

Horváth akkor ezt nyilatkozta:

“Nagyon boldogok vagyunk, amiért végre felépülhet a gyerekek saját otthona. Hosszú évek óta várjuk már, hogy legyen egy olyan létesítmény, ahol a közel 300 fiatal megfelelő körülmények között, biztonságosan tudjon sportolni. Az utánpótlás csapatok jelenleg külön helyszíneken, különböző tornatermekben tudnak készülni, de az új munkacsarnokban minden adott lesz egy helyszínen, legyen szó edzésről, kondizásról, vagy akár tanulásról. (...)A gyerekek hihetetlenül várják már, hogy birtokba vehessék és az új csarnokban edzhessenek és játszhassanak mérkőzéseket. Mi, szülők is várjuk, hogy egy ilyen korszerű sportlétesítménybe járhassanak és sportolhassanak a gyerekeink, akikkel együtt szeretnénk majd belakni és sok-sok jókedvvel, nevetéssel és győzelmekkel megtölteni a csarnokot.”

Aztán 2024. augusztus 26-án megjelent közleményében a Szombathelyi Kézilabda Klub És Akadémia megint csak ráerősített mindenre.

"(...) a kiviteli tervezés és a versenyeztetési folyamatok ősszel indulnak, míg várhatóan 2024 végén vagy 2025 elején kezdődik egy olyan modern, fenntartható csarnok építése, amely a megújuló energiaforrások felhasználásával alacsony üzemeltetési költségekkel fog működni."

Ez egyébként ekkor már a sokadik bejelentés volt. 2022. áprilisában Kocsis Máté akkori szövetségi elnökkel, és Hende Csaba akkori parlamenti képviselővel együtt jelentették be elsőként a leendő szombathelyi kézilabdacsarnok terveit.

Ezt követően pedig néhányszor még ezt megtették. Összesen hatszor.

Pedig amit lehetett, még a szombathelyi önkormányzat is megtett a projekt érdekében. A város ingyenes telekhasználattal járult hozzá az építkezéshez. A telket maga az SZKKA választotta ki, majd 2024 októberében Pődör azzal állt a közvélemény elé, hogy mivel a teleknek nincsen útcsatlakozása, ezért az önkormányzat vagy építesse ki, vagy fizessen neki kárpótlást. Egyik sem történt meg.
Viszont a telek tulajdonosa a SZOVA Zrt. saját költségén hulladék mentesítette a területet, ahova korábban illegális építési, bontási szemetet helyeztek ki.

Mindez csak azért vált érdekessé, mert múlt héten ismételten hullámok keletkeztek az egyébként sem nyugodt SZKKA körüli vízben. A kavicsot az ELTE Savaria Egyetemi Központ dobta el, azzal, hogy közleményben tudatta, hogy lejáró szerződéseit nem kívánja az klubbal meghosszabbítani, ennek legfőbb okait a nem megfelelő hangnem használata, tartozás, és a wax használatából eredő takarítási problémák.

Így hamarosan edzés, és mérkőzés lehetőséget biztosító sportcsarnok és irodák nélkül marad az SZKKA. A klub közleményben írta le, hogy ez közel 80 utánpótláskorú sportoló sportolási lehetőségét veszélyezteti. 

Távol álljon tőlünk, hogy utánpótlás sportolók ellehetetlenülésén ércelődjünk, de mégiscsak visszásnak érezzük, hogy annak ellenére, hogy az SZKKA időszakonként azt szajkózta, hogy minden akadály elhárult a sportcsarnok építése elől, most mégis arról ad hírt, hogy az egyetem döntése miatt nem tudnak majd a gyerekek hol edzeni.

Ha ugyanis a korábbi bejelentések minden alappal rendelkeztek, akkor hol van az utánpótlás számára edzés és mérkőzés lehetőséget biztosító munkacsarnok?!

Tetszik, amit csinálunk?

Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.