Csillogó lampionokkal tér vissza a hajós felvonulás Győrbe

Dömötör Gábor 2026-05-28 08:51:55
Jet-ski Európa-bajnoki futam, kacsaúsztatás és fényárban úszó hajók várják a látogatókat július 18-án a belváros folyóin.

Július 18-án ismét ünnepi fényekbe öltöznek Győr folyói, érkezik ugyanis a II. Lampionos Hajós Felvonulás, amely látványos vízi programokkal és esti fényparádéval várja a győrieket és a turistákat. A délutántól késő estig tartó rendezvény során a Rába és a Mosoni-Duna partja is megtelik élettel, a szervezők pedig idén is több különleges programelemmel készülnek.

A program 16 órakor jótékonysági kacsaúsztatással indul a Rába kettőshídnál, majd 18 órától a Mosoni-Dunán, a Kossuth híd közelében rendezik meg a Jet Ski Freestyle Európa-bajnoki futamot. A látogatók látványos trükköket, szaltókat és extrém bemutatókat láthatnak a vízen, este pedig újabb jet-ski show vezeti fel a nap fő attrakcióját. Közben a kishajók is gyülekeznek a Rába víziszínpad előtt, ahol már az esti felvonulásra készülnek a résztvevők.

A lampionos hajós felvonulás 21 órakor indul, a feldíszített, kivilágított hajók és csónakok végighaladnak a folyókon, különleges hangulatot teremtve a belvárosban. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy egyszerre nyújtson közösségi élményt, látványos nyári programot és turisztikai attrakciót a város számára.

Szponzorált tartalmat olvastál. 

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.