4 százalékkal kellett túlárazni a kivitelezőknek a Győr-Szollal kötött szerződéseket, amit aztán vissza kellett adni a cégnek 

Dömötör Gábor 2026-05-19 17:26:06
Tegnapi cikkünkre reagálva, most névvel vállalta állításait egy volt társasházkezelő hozzátartozója, aki túlárazott munkákról és furcsa lomtalanításokról mesélt lapunknak.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, egy névtelenséget kérő informátorunk a Győr-Szol Zrt.-nél zajló állítólagos visszaélésekkel kapcsolatban adott információkat szerkesztőségünknek. Az előző levél a 116 önkormányzati lakás felújításának leállásáról, belső konfliktusokról és kivitelezői problémákról szólt. Cikkünk megjelenése után újabb visszaélés-gyanús információk jutottak birtokunkba, ráadásul ezúttal a tanú, a nevét is vállalta.

Forrásvédelem alatt álló kontaktunk arról beszélt, hogy párja korábban a Győr-Szol-nál dolgozott társasház-kezelőként, emellett saját társasházukat is a városi cég kezelte, ezért közvetlen tapasztalataik vannak a rendszer működéséről. Állítása szerint még 2025-ben is úgy kötött szerződéseket a Győr-Szol a külső kivitelezőkkel, hogy a vállalkozóknak az anyag- és munkadíj teljes összegét 4 százalékkal túl kellett árazniuk, majd ezt az összeget vissza kellett fizetniük a cégnek.

Az informátor szerint a 4 százalékos felár a szerződésekben is szerepelt, aki azt állítja, hogy a társasházkezelőket azzal biztatták, hogy a pluszban befolyó pénzeket később prémiumként visszakapják, ez azonban állítása szerint soha nem történt meg.

A tanú egy másik, szerinte rendszeresen alkalmazott gyakorlatot is részletesen bemutat. Eszerint egyes társasházkezelők – köztük név szerint említi B. Csabát – rendszeresen ugyanazzal a vállalkozóval végeztettek lomtalanítási munkákat. Állítása szerint a társasházkezelők 400 ezer forintig saját hatáskörben dönthettek bizonyos munkák megrendeléséről.

Példaként saját társasházukat említi, ahol állítása szerint 10 zsák hulladék elszállításáért 180 ezer forintot számláztak ki úgy, hogy a lakók nem kértek lomtalanítást, ráadásul korábban az ilyen jellegű feladatokat mindig maguk végezték el. Informátorunk szerint panaszlevelet is írtak az ügyben a Győr-Szol-nak, amire azt a választ kapták, hogy 400 ezer forintig a társasházkezelő szabadon dönthet az ilyen munkákról.

Fenti állításokat lapunk jelenleg nem tudta függetlenül ellenőrizni, és ez talán nem is egy szerkesztőség, hanem a nyomozó hatóság feladata lesz. Ugyanakkor nem elhanyagolható az a tünet, miszerint az elmúlt hetekben egyre több, a Győr-Szol és csatolt cégei működését érintő belső információ jutott el szerkesztőségünkhöz. A városi cég körül zajló ügyek jelentőségét tovább növeli, hogy közben továbbra is zajlik a lakáskassza-ügy vizsgálata, amelyben Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester korábban több mint 1 milliárd 700 millió forintos hiányról beszélt.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.