A felső tagozatok bezárásnak réme fenyegeti a gersekaráti iskolát

Farkas Bazsi 2026-05-14 06:50:39
Az egyik fenntartó önkormányzat polgármestere állítólag azt mondta: “Nem öntenek tovább pénzt a feneketlen kútba.”

Kétségbeesett szülők keresték meg az Ugytudjuk.hu szerkesztőségét, hogy elpanaszolják: a jelenlegi állapot szerint bezárják a gersekaráti iskola felső tagozatait, a gyerekek pedig mehetnek arra, amerre látnak. 

A gondok 2024-ben kezdődtek. Ez év márciusában közölték velük, hogy az iskola felső tagozataiba nem jár annyi gyerek, hogy az továbbra is fenntartható legyen, így a továbbiakban csakis alsó tagozat fog működni.

Ekkor sikerült az elérni, hogy az iskola a 2024/2025-ös tanévben a vasvári iskola tagintézményeként működjön tovább. Itt egyébként egy adminisztratív megoldás miatt sikerült elérni, hogy a gersekaráti iskola tovább működhetett.

A 2025/2026-os iskola évben fenntartói szerepet vállalt a Szombathelyi Egyházmegye, az iskola így a Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola tagintézménye lett. A szülők elmondása szerint az iskola éves fenntartási költsége 128 millió forint. A megállapodás szerint ebből 78 millió forintot vállalt magára az egyház, 10-10-10 millió forintot a három önkormányzat: Gersekarát, Telekes, és Sárfimizdó. A maradék pénzt pedig állami finanszírozásból fedezték.

Elmondásuk szerint nemrég lakossági fórumot hívtak össze, ahol az érintett települések vezetői közölték, hogy bár 5 éves, határozott szerződésben kötelezték el magukat a modell mellett, 1 év után elállnak a fenntartói szerződéstől.

Az egyik szülő szerint az egyik polgármester még azt is mondta, hogy ez az ügy csak egy feneketlen kút, ahová nem érdemes a pénzt pazarolni.

Jelenleg 58 diák jár az iskolába. A jelenlegi helyzet szerint pedig a felső tagozatot meg fogják szüntetni. 

A szülők szerint náluk már csak azok a gyerekek elkeseredettebbek, akiknek úgy néz ki, másik iskolát kell választani. Több olyan felsős diák is van, akinek fiatalabb testvére szintén a gersekaráti iskola tanulója. Így ha a nagy testvérnek másik iskolába kell majd járnia, valószínű, hogy a kisebb gyereket is átíratják a szülők, ezzel pedig még tovább csökkenne a gyereklétszám.

A szülők azt mondják, hogy tavaly bezárt a településen a posta, az iskola megcsonkítása egy újabb lépés lenne a település amortizációja felé. 

A tömegközlekedés nagyon ritka Gersekarát és a felsősök iskola választása kapcsán legvalószínűbb Körmend között. Így az is kérdéses, hogy amennyiben végül valóban megszüntetik a felső tagozatot, akkor a gyerekek iskolába járása miképpen lesz megoldva.

A felső tagozat bezárása egyébként még egy intézkedést vonna magával, ez pedig az alsó tagozatos osztályok összevonását jelentené.

A szülők most a nyilvánosságban bíznak, na meg abban, hogy a TISZA-kormány segíteni tud az ő, és a hozzájuk hasonló kistelepülések iskoláinak problémáin, ami úgy néz ki, hogy leginkább a finanszírozási nehézségek megoldását jelentené.

Az üggyel kapcsolatban felkeressük az érintett települések polgármestereit is, hogy teljesebb képet kaphassunk. Így a témára hamarosan visszatérünk. 

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.