Emberrablást terveztek Mosonmagyaróváron - még az akció előtt lecsaptak rájuk a hatóságok

Dömötör Gábor 2026-05-04 10:56:25
Vádat emeltek négy férfi ellen, a bűncselekményt a lehallgatásoknak köszönhetően sikerült megakadályozni.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a négy – köztük egy fiatalkorú – férfival szemben, akik 2025 tavaszán megállapodtak abban, hogy az egyik vádlott tartozását fenyegetéssel hajtják be.

Fotó: Pixabay

A vád lényege szerint az elsőrendű vádlott 2025 tavaszán Mosonmagyaróváron megbízta a másodrendű vádlottat azzal, hogy a neki tartozó sértettől fenyegetéssel szerezze meg a pénzt. A másodrendű vádlott fiatalkorú ismerősével, a harmadrendű vádlottal telefonon egyeztette a részleteket. A terv szerint 2025. április 26-án vagy 27-én Budapestre utaztak volna, a járművet a fiatalkorú vádlott biztosította volna, míg a negyedrendű vádlott vezetett volna.

Az elképzelés alapján a másodrendű vádlott a gépjárműbe kényszerítette volna a sértettet, majd a fejéhez a fiatalkorú vádlottól korábban megszerzett gázriasztó fegyvert tartva „megkocsikáztatta” volna. A sértettet csak azután engedték volna szabadon egy budapesti híd budai hídfőjénél, hogy kifizeti az elsőrendű vádlott tartozását, a megszerzett pénzt pedig – a saját részüket levonva – átadták volna neki.

A bűncselekményt végül nem tudták végrehajtani, mert a fiatalkorú vádlott telefonját egy másik ügyben lehallgatták, így a hatóságok már a tervezett akció előtt, 2025. április 25-én elfogták és őrizetbe vették a másodrendű és a fiatalkorú vádlottat. A főügyészség emberrablás előkészületének bűntette miatt emelt vádat, és azt indítványozta, hogy a Győri Törvényszék a felnőttkorú vádlottakat végrehajtandó szabadságvesztésre, míg a fiatalkorút felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.