Gumihulladékból termék?!

Farkas Bazsi 2026-04-30 10:20:00
A Zala-Müllex 1250 tonna nagykölkedi gumi elhordására szerződött le a Kormányhivatallal.

Mint arról tegnapi cikkünkben beszámoltunk megkezdődött a nagykölkedi illegális gumitelep felszámolása. Nagykölkeden 6300 tonnányi gumit halmoztak fel évek alatt. Az elkövetői kör egyik kulcs fugárja pedig a korábban Rogán Antal államtitkáraként dolgozó hivatalnok, jelenleg a Magyar Nemzeti Bank egyik igazgatójának testvére volt.

A 10 éve húzódó ügy a választási kampányban csúcsosodott ki, és a kormány hozott egy olyan rendeletet, ami lehetővé tette, hogy a terület tulajdonosától, a Szombathelyi Távhőtől - amelynek egyébként köze sem volt a szennyezéshez - átvállalják a mentesítés költségeit. 

Az ügyben kiírt első közbeszerzést a zalaegerszegi önkormányzat tulajdonában álló Zala-Müllex Kft. nyerte el. A cégtől azt kérdeztük, hogy pontosan milyen munkát végeznek el a rekultivációval.

“A Zala-Müllex Kft. nyílt eljárásban lefolytatott közbeszerzés keretein belül nyerte el az ,,Illegális hulladék elszállítása Vas vármegyében 2026" pályázatot.

A pályázat elbírálását követően keretmegállapodást kötött a Kormányhivatal a Kft.-vel. Ezen megállapodás keretein belül történik az egyes Kormányhivatal által megrendelt munkák teljesítése. A Kft. a keretmegállapodás teljesítése során a Kormányhivatal által megjelölt Nagykölked 02/2. helyrajzi szám alatti ingatlan vonatkozásában kapott megrendelést, az ingatlanon található használt gumiabroncs hulladékok elszállítására és kezelésére.

A területen található hulladékok hasznosítási célzattal kerülnek partnerünk részére átadásra, úgy, hogy azokat előzetesen át kell válogatnunk, mivel a gumiabroncsok jelentősen szennyezettek törmelékkel, földdel, és mindenféle minőségben megtalálhatók benne az abroncsok.

A gumihulladék termékként, és energetikai célzattal kerül hasznosításra az almásfüzitői telephelyen. Az abroncsokat szortírozzák, darálják, tisztítják, majd a gyártósoron keresztül gumi granulátumot állítanak elő belőle, miközben a fém, és szövetszálakat eltávolítják. A gumi granulátumból különböző termékeket állítanak elő a gyártók, amelyeket lépés, rezgés csillapításra is alkalmazhatnak. Az energetikai hasznosítás során a ledarált gumihulladékokat erőművekbe szállítják, ahol az égetést követően hő, -vagy elektromos energiát állítanak elő belőle, és azt használják fel. A nem hasznosítható hulladékok pedig a jogszabályoknak megfelelően előírt műszaki védelemmel ellátott hulladéklerakóban kerülnek elhelyezésre, ilyenek például a gumiabroncsok közé kevert hulladékok, törmelékek, műanyagok, nem hasznosítható gumihulladékok.

Társaságunk a mindenkori megrendeléseknek megfelelően teljesíti a gumihulladékok előkezelését, elszállítását, és hasznosítását, amelyre a jelen megállapodás keretein belül eddig 1250 tonna hulladék kezelésére kapott megbízást.” - írta válaszában a Kft. 

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.