A Vas megyei önkormányzat is beszállt a választási kampányba

Farkas Bazsi 2026-04-10 17:06:36
Vélhetően több millió forintot költöttek arra, hogy a Versenyképes Járások “sikerét” megismertessék a választókkal. Egyelőre nem tudnak válaszolni arra, hogy mindez mennyi adóforintba is került.

Versenyképes Járások Program - ezt a kis füzetet kapta pár hete szerkesztőségünk a szokásos szórólapos pakkal. Az igényes műnyomó papírra nyomott színes tűzött füzet összesen 8 oldalból áll. Mindjárt az elején Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter fotója, aki néhány bekezdésben köszönti az olvasót, és ismerteti a főbb számokat. 

A programban 65 milliárd forint cserél gazdát, a megyei jogú városközponttal nem rendelkező járások 250 millió forinttal gazdálkodhatnak, míg a megyei jogú város központtal rendelkező járások 500 millió forint felett rendelkezhetnek. 

Mellette térkép, hogy a szombathelyi járás hogyan is néz ki, mely települések tartoznak bele. 

Aztán Vámos Zoltán főispán, a Fidesz-KDNP Vas 01 - vagyis közel a járási települések adta - választókerület parlamenti képviselő-jelöltjének fotós köszöntője következik.

De megjelenik a megyei közgyűlés elnökének, Majthényi Lászlónak (Fidesz-KDNP) is pár sora. 

3 oldalon pedig hatalmas fotókkal mutatják be a járási fejlesztéseket. Köztéri kamerarendszer, uszoda üzemeltetés, önkormányzati hivatal energetikai felújítása, vagy éppen iskolakonyha felújítása, ezzel együtt minőségi közétkeztetés biztosítása az iskolásoknak.

  • Hány példányban került kinyomtatásra a kiadvány?
  • Pontosan mely településeken terjesztik?
  • Mekkora összegbe került a kiadvány szerkesztése, annak nyomdai munkái, a terjesztés?
  • Mennyi pénzbe került a kiadvány összességében?
  • Milyen forrásból finanszírozták a füzet kiadását?

- ezt az impresszumban megjelölt Majthényi László felelős kiadótól kérdeztük meg.

És ennek már több mint 2 hete. Egyelőre azonban hiába is várunk választ, mivel Majthényi érdeklődésünkre előbb telefonon mondta el, majd emailben is leírta, hogy mivel több adatigénylés feldolgozásán is dolgozik az önkormányzat, ezért a válaszadási határidőt újabb 15 nappal, hosszabbítják meg.

A Versenyképes Járások Programot 2025-ben vezette be a kormány, melynek a lényege, hogy a járások gazdagabb települései az iparűzésiadó többletüket befizetik egy közös kalapba, majd azt egy közös döntössel osztják szét egymás között.

Ez a szombathelyi járásban azt jelenti, hogy Szombathely és Vaskeresztes a fő befizető, míg a többi település leginkább haszonélvezője a programnak.

A dolog tehát úgy néz ki, hogy az önkormányzatokat sújtó újabb kormányzati elvonást sikerként állítja be a megyei önkormányzat egy olyan füzetben, aminek kiadását szintén közpénzből fizetik ki, és leginkább azt a narratívát állítja be, hogy a Versenyképes Járások Programban megvalósult beruházásokat a kormány bőkezűségének köszönhetik a polgárok.

Hogy minderre mennyi pénzt vert el a megyei önkormányzat, előbb-utóbb megtudjuk!

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.

Mi is az a központi hővisszanyerős szellőztetés?

A modern technológia már az otthonok légcseréjében is kulcsszerepet játszik.