Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

Dömötör Gábor 2026-04-08 16:31:31
A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

A Mi Hazánk Mozgalom szerint újabb, ellenük irányuló lejárató kampány indult a választás hajrájában. A párt közleménye szerint az ország több pontján olyan, impresszum nélküli szórólapokat dobálnak a postaládákba, amelyek valótlan állításokat terjesztenek róluk. A mozgalom kampányfőnöke, Novák Előd azt állítja, hogy a röplapokat ugyan „amatőr, házi készítésű” anyagoknak próbálják beállítani, valójában azonban szerinte komoly háttérrel és jelentős költségvetéssel készülhettek.

Fotó: MTI

A párt szerint a szórólapok többek között azt állítják, hogy a Mi Hazánk valójában Gyurcsány Ferenc politikai érdekeit szolgálja. Novák Előd közleményében azt írta, szerintük nem elszigetelt akcióról van szó, hanem egy korábban már látott, szervezett kampány folytatásáról, amelyhez hasonló módszereket szerinte már az európai parlamenti választások előtt is alkalmaztak.

A Mi Hazánk azt is közölte, hogy rágalmazás és a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tesz. Emellett félmillió forintos nyomravezetői díjat is felajánlottak minden egyes szórólapterjesztő beazonosításáért. A közlemény szerint egy korábban Zuglóban már lefotózott terjesztőről készült képet is csatolnak a feljelentéshez, és azt ígérik, hogy a további információkért fizetnek.

A közleményben Novák Előd arra is kitért, hogy szerinte a lejárató kampány részeként Toroczkai László pártelnökről is hamis állításokat terjesztenek, emellett ismét bírálta a parlamenti többséget amiatt, hogy nem támogatták a politikai átláthatóságot növelő javaslataikat. A választási kampány utolsó napjaiban így már nemcsak a pártok egymás közti üzengetése, hanem a postaládákba dobált, gazdátlan szórólapok is egyre komolyabb szerepet kapnak.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.