Közös megegyezéssel elköszöntek a kőszegi Városüzemeltető Kft. ügyvezetőjétől, aki a legnagyobb hóhelyzetben disznóvágást tartott a cég telepén

Farkas Bazsi 2026-03-31 11:56:25
Básthy Béla polgármester súlyos hibának tartotta, hogy pont akkor tartották a rendezvényt, amikor a városban 40 centi hó hullott, és a városüzemeltetésnek azzal kellett volna birkóznia.

Már korábban is foglalkozott vele az Ugytudjuk.hu, hogy a komoly havazás érte el február végén az ország nyugati felét, február 20-án, pénteken reggel kezdett havazni Kőszegen, február 21-én, szombaton 36 cm volt a hóvastagság.

“A kiolvasztott hó 42,5 mm vizet tartalmazott. A mediterrán ciklon összesen 44,8 mm csapadékot hagyott maga után a város északkeleti felében” - írta akkor naprakész jelentésében a Kőszegi Időjárás Előrejelzés Facebook-oldal.

A településen a Kőszegi Városüzemeltető és Kommunális Szolgáltató Nkft. feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés. Csakhogy miközben az utcák járhatatlanok voltak, addig a cég telephelyén egy fél disznó lógott egy munkagép markolójáról. Ezt egy helybéli le is fotózta.

Hiába kerestük az üggyel kapcsolatban Kőszeg polgármesterét Básthy Bélát (Fidesz-KDNP) választ nem kaptunk tőle. Viszont a témában megjelent egy közlemény, ami többek között ezt írta:

“Az ügyvezető tájékoztatása szerint 2026. február 21-én a Kft. telephelyén a tavalyi évhez hasonlóan a munkahelyi kollektíva számára előre tervezett zártkörű rendezvényt tartottak, mely a hóeltakarításra beosztott, készenlétben lévő munkavállalókat nem érintette, közpénz felhasználásával nem járt. A rendezvény megtartásához fenntartói engedélyt nem kértek. A szóróanyag rakodására használt, az utak takarításában közvetlenül nem bevethető kotró-rakodógépet a rakodások közötti állásidőben használták.”

A múlt heti kőszegi testületi ülésen is téma volt a hóhelyzetben végzett disznóvágás.

A polgármester elmondta, hogy valóban nagyon szélsőséges volt az időjárás, két napon keresztül el voltak zárva a mellékutak. Vasárnap azonban már a mellékutak is járhatóak voltak.  

Azt hangsúlyozta, hogy olyan nem történt, hogy a hó miatt valamelyik bajbajutotthoz nem ért volna el a mentő. Így olyan állapot, ami a lakosság vagyonát vagy életét veszélyeztette volna, nem alkult ki.

Az ügyvezető úgy döntött, hogy a cég hóügyeleti készenléti utasításban nem nevesített munkatársai számára korábbian előkészített, zárt körben szervezett disznóölés rendezvényt megtartják. A rendezvényről kikerült információk felháborodást keltettek a lakosságban, ezekben a helyzet által indokolt és elvárható maximális erőfeszítés hiányának jelét látták - írja az előterjesztés.

Erre Básthy külön kitért és elmondta, hogy súlyos hibának tartja, hogy olyan rendezvényt tartottak meg, mi megkérdőjelezte, hogy a város saját munkatársai, hogyan vettek részt a hóeltakarításban, 

Végül a cégnél 8 éve, ebből 4 éve ügyvezetőként dolgozó Eső Attilával közös megegyezéssel szerződést bontottak. Básthy elmondása szerint ő kérte meg az ügyvezetőt arra, hogy így döntösön. 

A megüresedő ügyvezetői pozícióra pályázatot írnak ki. A pályázat szövegét várhatóan az áprilisi testületi ülésen hagyhatják jóvá a képviselők.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.