Kósa Roland a MÁV vezetőivel egyeztetett: több győri vasúti ügyben is előrelépést ígérnek

Dömötör Gábor 2026-03-30 16:29:32
Az alpolgármester szerint az aluljáró takarításától az akadálymentesítésen át a zajvédelemig több konkrét kérdésben is sikerült eredményt elérni.

A győri vasútállomás és környékének állapota, az akadálymentesítés, a zajvédelem, valamint az elővárosi közlekedés fejlesztése is szóba került azon az egyeztetésen, amelyről Kósa Roland (TSZV–LMP–Momentum–MSZP) alpolgármester számolt be közleményében. A politikus elmondta, hogy „számos kérdéskörben sikeresen képviseltük Győr érdekeit”, és a városvezetés hosszabb ideje próbált tárgyalóasztalhoz ülni a vasúttársaság vezetésével.

Fotó: Lázárinfó

A bejegyzés szerint a város már több mint egy éve levélben kereste a MÁV Zrt. vezetését és az Építési és Közlekedési Minisztériumot, de erre nem kaptak választ. Kósa Roland azt írta, hogy végül a február 12-i győri Lázárinfón való felszólalása után indult meg az egyeztetés, ennek eredményeként március 25-én személyesen tárgyaltak Győrben Hegyi Zsolttal, a MÁV vezérigazgatójával és Németh Rékával, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezetőjével.

Az alpolgármester szerint rövid távon is várhatók látható változások. A MÁV elrendelte a vasútállomást és a buszpályaudvart összekötő aluljáró tisztasági festését és takarítását, ehhez pedig a város is csatlakozik a saját tulajdonú szakaszán. A győri pályaudvar akadálymentesítése kapcsán 2027–2028-ra ígérnek előrelépést, a tervek szerint a régi postaliftek helyén új felvonók épülhetnek, és a posta aluljáró hasznosítása is napirendre került. Bár a teljes állomásfelújítás továbbra sem kapott konkrét időpontot, a városvezetés azt kérte, hogy Győr a pályaudvar-fejlesztési előkészítések élére kerüljön.

Fotó: Pintér Bence

Az egyeztetésen a vasúti zajterhelés kérdése is hangsúlyosan szerepelt, különösen a győrszentiváni térségben. Kósa Roland szerint májusra elkészül a város új zajtérképe, amely alapján frissített intézkedési tervet adnak át a MÁV-nak. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezett V0-s tehervasúti fejlesztés miatt a jövőben még nagyobb lehet a forgalom és ezzel együtt a zajterhelés is. A bejegyzés szerint ugyanakkor a MÁV belátható időn belül kicseréli a Győrszentivánnál statikailag elöregedett, korrodált zajvédő fal elemeket és tartószerkezeteket.

Szó esett a biztonságos kerékpártárolásról is, amelyet az alpolgármester lakossági igényként említett. Ennek lényege, hogy a vasútállomás jelenleg kihasználatlan helyiségeiben alakítanának ki zárt, biztonságos tárolókat az utazók számára, és Kósa Roland szerint ehhez a MÁV vezérigazgatója elvi támogatását is adta.

Fotó: Kósa Roland Facebook

A város és a MÁV emellett egy külön munkacsoport felállításáról is megállapodott, amely a Győr–Veszprém vasútvonal és az agglomerációs közlekedés fejlesztésével foglalkozik a jövőben. A hosszabb távú cél továbbra is a Győrt elkerülő tehervasúti korridor, vagyis a V0 megvalósítása, amely a városvezetés szerint hosszú távon tehermentesíthetné Győr belterületét a zajos teherforgalomtól. Az alpolgármester a bejegyzés végén azt írta: köszöni a MÁV vezetésének a „rendkívül konstruktív és megoldásközpontú hozzáállást”.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.