Ez már a DK vége? Alig 50 ember volt kíváncsi Dobrev Klára és Czeglédy Csaba szombathelyi utcafórumára

Farkas Bazsi 2026-03-30 20:20:00
Dobrev szerint ők beszélgetős utca fórumokat tartanak, és nem hangos, buszoztatós nagy rendezvényeket.

Közel 10 perccel korábban érkeztem, a ma délután 17 órára meghirdetett Dobrev Klára és Czeglédy Csaba közös utcafórumára, a Derkovits-lakótelep centurmának számító Domushoz. A DK korábbi rendezvényein ilyenkor már közel százas tömeg szokta várni az aktuális vendéget, most a párt pultja körül alig 10-15 ember lézengett.

Fotók: Farkas Bazsi

 

A DK támogatott, de függetlenként induló Czeglédy Csaba még ma reggel is posztolta a meghívóját, ám a 250 like, mindössze alig 50 emberben öltött testet.

Dobrev kis késéssel érkezett meg, majd elkezdte sorolni az Orbán-rendszer bűneit: a lopást, a tönkretett, elszegényített országot, a lezüllesztett egészségügyet, a nyugdíjak elfogyó vásárlóerejét. 

“Nem ez a kormányzás, az a kormányzás, amit Csaba csinál Szombathelyen!” - mondta a pártelnök, és azzal maga mellé húzta Czeglédyt. 

Beszéde vissza, visszatérő eleme volt a Fidesz-Mi Hazánk koalíció víziójának felvázolása. Az 1998-as Fidesz-Kisgazda koalíciót emlegette, majd aktualizálva Toroczkay László kormányzási szándékáról beszélt. 

Dobrev szerint ha Orbán Viktort Magyar Péterre cserélik a választók azzal mindössze egy király cserét hajtanak végre. És szerinte a DK-ra leadott szavazat az rendszerváltó szavazt. 

Fotók: Farkas Bazsi

 

A fórum legizgalmasabb része az volt, amikor egy hallgató hangosan adott hangot véleményének, miszerint a TISZÁ-ra kell szavazni!

Dobrev erre azt mondta, hogy nem lehet teljhatalommal leváltani a teljhatalmat.

Végül azzal zárt, hogy DK-sok legyenek büszkék magukra, ha óellenzéknek is nevezik őket, ők büszkén vállalják, hiszen sosem voltak fideszesek, és az a lényeg.

A fórum után Dobrev Klára válaszolt a kérdéseinkre.

A legutóbbi Medián mérésében 1%-ra mérték a DK-t. Mit szólt hozzá?

És huszonakárhány százalékkal vezet a TISZA. És majd kérdezze meg a többit is, ahol meg a Fidesz vezet 7%-val. A Medián mérés, ahol két hét alatt fele akkora lett a Mi Hazánk, a másik mérésben meg 8% a Mi Hazánk. Ne kérdezzen tőlem közvélemény kutatásokról, mert ugyanazt a választ fogom mindegyikre adni, hogy nem érdemes ezzel foglalkozni!

Rengeteg DK outdoor megjelenést lehet látni, tv reklámokat. Mennyi a kampány költése a pártnak?

Kampánytámogatásból dolgozunk, tehát teljesen hivatalos, és utána nyilvánosan el is fogunk számolni vele. Nagyjából egyébként azt látom, hogy nagyjából ugyanannyi tiszás plakát van, ugyanannyi fideszes, meg ugyanannyi mi hazánkos. 

Azért zongorázni lehet a különbséget a Fidesz-DK, meg a TISZA plakát mennyisége között. 

Nem, nem, nem. Attól függ, hogy merre jár, különösen úgy látom, hogy lassan sportot űznek abból, hogy a plakátjainkat ellopják, ami azért eddig nem volt jellemző. Vagy legalábbis csak a fideszesekre volt jellemző. 

Fotók: Farkas Bazsi

 

Tegyük kicsit tisztába ezt a jelenséget, hogy Czeglédy Csaba DK támogatott független jelölt. Miben merül ki támogatás, ez erkölcsi, vagy anyagi is?

Ez politikai együttműködés, Csabával ez a megoldás született. 

150 millió forintot bukott miatta a DK, mivel miatta nem volt meg a 106 egyéni jelölt. Ez az áldozat is megérte?

Éppen ezért mondom, hogy ez nem pénzügyi megállapodás volt. Politikailag ugyanazt gondoljuk a Csabával, nagyon sok mindenben az ország jövőjéről, és politikáról, és ez a politikai döntés született a Csaba és a Demokratikus Koalíció között.

Fotók: Farkas Bazsi

 

Egy közvélemény kutatással kezdtem, kicsit azzal folytatnám. Ma itt Szombathelyen alig 50 ember vett részt az utcafórumon. Ez nem elkeserítően kevés?

Nézze, mi beszélgetős utcafórumokat tartunk, és nem ilyen hangos, buszoztatós nagy rendezvényeket. Én nagyon sok felé járok, most éppen Sárváron voltam, ma Celldömölkön voltam, szeretek beszélgetni az emberekkel. Úgyhogy nem, minél több emberrel beszélget, nem csak beszédet mond az ember, annál inkább meg lehet őket győzni arról, hogy ahhoz, hogy ne legyen Mi Hazánk és Fidesz koalíció, az az ne Orbán Viktor legyen a miniszterelnök, ahhoz az egyetlen garancia hogyha van egy erős Demokratikus Koalíció frakció a parlamentben.

A fórumon is többször elmondta a Mi Hazánk-Fidesz koalíciónak vízióját. Ez nem egy ugyanolyan alap nélküli fantázia, mint amiket a Fidesz lök be rendre: a TISZA hatalomra kerülésével elzárnák az olcsó orosz olajat, bezárnák a kórházakat, és a többi.

Lehet, hogy mostanában divat az ellenzék oldalán is fantáziának nevezni azokat a demokratikus értékeket, amiket mi pár évvel ezelőtt közösen képviseltünk. Azt, hogy ennek az országnak vissza kell térnie a több párti parlamentális demokráciára. Hogy soha többé teljhatalmat senkinek. Hogy egy európai magyar köztársaságra van szükség. Ez azt hiszem, hogy az ellenzék nagy részének egy közös álma, egy közös vágya volt, és ezért küzdöttünk. Lehet ezt ma fantazmagóriának minősíteni. Akkor azt fogom mondani, hogy a Demokratikus Koalíció az egyetlen, aki ma azt képviseli, azt a fantazmagóriát - ahogy maga mondta -, hogy ebből újra egy többpárti demokratikus, európai Magyarország legyen. Akkor én büszke vagyok arra, hogy mi továbbra is ezért küzdünk. 

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.