Bach és Liszt is megszólal húsvéthétfőn a Pannonhalmi Főapátság bazilikájában

Dömötör Gábor 2026-03-25 10:27:52
Ünnepi orgonakoncerttel várják a közönséget április 6-án, a hangversenyen barokk, romantikus és kortárs művek is felcsendülnek.

Különleges húsvéthétfői programmal készül a Pannonhalmi Főapátság, ugyanis április 6-án orgonakoncertet rendeznek a Szent Márton-bazilikában, ahol Kristófi János Zsigmond orgonaművész előadásában hallhatja a közönség a zenetörténet több korszakának emblematikus darabjait.

Fotó: Pannonhalmi Főapátság

A koncert gerincét Johann Sebastian Bach művei adják. Elhangzik többek között a C-dúr Toccata, Adagio és Fúga, valamint több húsvéti hangulatú korálfeldolgozás is, amelyek az ünnepkör örömét, emelkedettségét és lelki mélységeit egyaránt megidézik.

A barokk után a romantika felé fordul a műsor, hiszen César Franck két darabja mellett Liszt Ferenc Resignazione című műve is felcsendül, amely imádságos, elmélyült hangulatával illeszkedik az ünnepi alkalomhoz. A koncert egyik különlegessége Lászlóffy Zsolt Szent Margit-töredék című orgonaműve lesz, amely ebben a formában most hallható először Magyarországon.

A hangverseny méltó lezárásaként Charles-Marie Widor híres Toccatája szólal meg, amely monumentális hangzásával és ünnepélyes karakterével zárja majd az estét. A szervezők szerint ez a mű egyszerre idézi meg a feltámadás örömét és a bazilika különleges akusztikai terének erejét.

A húsvéti koncert a Főapátság több mint ötven éves orgonahangverseny-sorozatának része. Aki most lemaradna róla, annak idén még több alkalma is lesz visszatérni Pannonhalmára: májusban az Orgonák éjszakája, júniusban a Múzeumok éjszakája, augusztus 20-án ünnepi koncert, december 26-án pedig karácsonyi orgonahangverseny várja majd a közönséget.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.