„Nem elég emlékezni, igazságot is kell szolgáltatni” – Pintér Bence a győri zsidó múlt sötét fejezeteiről beszélt

Dömötör Gábor 2026-03-23 10:16:00
A polgármester a Kossuth utca történetén és egy emigrált család sorsán keresztül mutatta meg, mit veszített a város.

Ünnepélyes keretek között a Menházban nyitották meg azt az interaktív kiállítást Győrben, amely a város zsidó történelmének egy meghatározó, ugyanakkor fájdalmas szeletét mutatja be. Pintér Bence polgármester beszédében hangsúlyozta: „a múltja, történelme ismerete nélkül mit sem ér egy polgár”, és kiemelte, hogy Győr fejlődését évszázadokon átívelő döntések és közösségi teljesítmények formálták.

Fotó: Mezősi Kristóf

A városvezető szerint nemcsak az épített örökség, hanem az itt élők munkája és döntései is meghatározzák a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetet. Mint fogalmazott, „Győr hosszú történetében elődeink, őseink tetteinek lenyomatai a mai napig alakítják életünket”, és ezek tették lehetővé, hogy a város ma az ország egyik legfontosabb gazdasági központja legyen.

A kiállítás középpontjában a Kossuth utca története áll, amely egykor a győri gazdasági élet központja volt. Pintér kiemelte: „a Kossuth utca egykor Győr legfontosabb gazdasági ütőere volt”, ahol a jelentős létszámú zsidó közösség olyan vállalkozásokat hozott létre, amelyek hosszú távon is meghatározták a város fejlődését. Hozzátette, ezekre az értékekre ma is büszkének kell lennünk.

Fotó: Mezősi Kristóf

A beszéd ugyanakkor nem kerülte meg a múlt legsötétebb fejezeteit sem. A polgármester emlékeztetett arra, hogy Győr is részese volt a holokauszt tragédiájának, amely során több ezer embert hurcoltak el és gyilkoltak meg. „Győrnek gyászolnia kell azokat is, akik túlélték a holokausztot, de sosem tértek vissza” – fogalmazott, utalva arra, hogy a veszteség nemcsak emberéletekben, hanem közösségek és gazdasági potenciál eltűnésében is mérhető.

Példaként a Kritzler család történetét emelte ki, akik a vészkorszak után nem tértek vissza Győrbe, hanem Ausztráliában kezdtek új életet. Az általuk képviselt vállalkozói tudás és kezdeményezőkészség így nem a várost gazdagította tovább. A család egykori győri ingatlanát idővel elvesztették, a házat pedig azóta lebontották, ami jól mutatja, milyen hosszú távú következményei vannak a múlt eseményeinek.

Fotó: Mezősi Kristóf

A polgármester szerint a történelmi önreflexió önmagában kevés. „A szembenézés nem elég: meg kell találnunk a módját, hogy valamilyen formában igazságot is szolgáltassunk” – mondta, hozzátéve, hogy a város vizsgálni kezdte azokat a vagyoni ügyeket, amelyek a történelem során kerültek önkormányzati kezelésbe. A kiállítás célja pedig az, hogy minél több győri és idelátogató megismerje ezt az örökséget – a tanulságokkal együtt.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

A japán minimalizmus és a skandináv dizájn találkozása

A lakberendezés egyik legérdekesebb stílusa jelenleg a Japandi, ami a japán és skandináv irányzatok tökéletes uniójaként ismert.

“Rendelkezésünkre áll a klub és az ELTE közötti teljes levelezés”

SZKKA szülői munkaközössége is reagált arra, hogy az ELTE kitette az kéziseket a sportcsarnokból és az irodákból is.

Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Uros Rosic elhagyta a Kaposvár csapatát és a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco KC Szombathely színeiben folytatja pályafutását.

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

A megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület.

Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök szerint az előző kormány hazudott a költségvetési számok, az uniós források, az orosz-ukrán háború, a rezsicsökkentés kapcsán, és az ország társadalmi helyzetéről is.

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.