Nyári, estébe nyúló futóversenyt szerveznek Szombathelyen

Farkas Bazsi 2026-03-18 16:32:20
A város olyan pontjain is lehet majd nyargalni, ahol egyébként nem lehet futni.

Augusztus 29-én, 19 órakor rajtol el a MOVE Szombathely Sunset Run futóverseny, aminek nem titkolt célja, hogy a város futni szerető csoportját megmozgassa.

Lesz gyermek és felnőtt futam, a 500 métertől, egészen a maratonig választható távokkal.

Ez utóbbira egyébként 2010 óta nem volt példa Szombathelyen. Akkor az Elvira maratonon lehetett teljesíteni a 42 ezer 195 métert.

Fotó: Farkas Bazsi

A résztvevők olyan – részükre külön biztosított - útvonalon futhatnak, amely különleges élményt jelent számukra (vagy az útvonal versenyen kialakított látványossága miatt, vagy pedig azért, mert az útvonal egy része kizárólag ezen rendezvény során futható). A versenyzők a város nevezetes látnivalóit érintve - többek között a Fő tér, Püspöki Palota, Székesegyház, Romkert passzázs, Haladás Sportkomplexum, Sportliget, Vasi Skanzen, Csónakázótó, Emlékmű, Iseum – teljesíthetik a kiválasztott távot. 

A verseny útvonalának több pontján Szombathelyhez kötődő kulturális rendezvények színesítik a programot. A rendezvény során lehetőséget biztosítanak helyi művészeti és kulturális szervezetek, tánccsoportok, valamint civil közösségek bemutatkozására is. A város különböző pontjain – különösen a kiemelt látványosságok környezetében – rövid, látványos produkciók, utcazenei fellépések, valamint hagyományőrző bemutatók segítik a verseny hangulatának emelését. A cél az, hogy a sport és a kultúra egymást erősítve jelenjen meg a rendezvényen, ahol a futók egy különleges, élményekkel teli útvonalon teljesíthetik a távot, miközben a nézők, családtagok és az érdeklődők változatos kulturális programkínálattal kísért városi esemény részesei lehetnek - adták közre a szervezők.

A rendezvény fővédnöke Borbás Tibor szombathelyi ultrafutó. A rendezvény csatlakozik a fővédnök által megvalósítani kívánt kihíváshoz – miszerint a Spartathlon ultrafutó verseny időtartama alatt, szeptember 26-27-én, a verseny távjával azonos távolságot, 246 km-t fut le a Csónakázótó körül, azzal a jótékonysági felajánlással, hogy egy rászoruló szombathelyi család számára támogatást gyűjt -, és a befizetésre kerülő felnőtt nevezési díjakból 500 forintot, de legfeljebb 250.000 forintot fordít az önkormányzat ugyanerre a célra.

Bővebb infó és nevezés a korido.hu weboldalon.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.