Közel felére esett vissza a Gyorplusz.hu olvasottsága mióta Tóth Rebeka vezeti a médiacéget

Farkas Bazsi 2026-03-17 14:58:14
Alig 70 ezer olvasót produkált a lap februárban.

Január 1-től új vezérigazgató került a Győr+ Média Zrt. élére. A Győr-Moson-Sopron megyei Fidelitas korábbi elnöke Komálovicsné Tóth Lilla Rebeka kapott megbízást a cég vezetésére.

“Tóth Rebeka közgazdász végzettségével és kommunikációs tapasztalataival olyan szemléletet képvisel, amely a Győr Plusz Média eddig kialakult értékeire épít, ugyanakkor figyelembe veszi a médiafogyasztási szokások folyamatos átalakulását.

Szakmai pályája során a tartalomgyártás és a közönségelérés kérdései álltak a középpontban, különösen a digitális és közösségi platformok területén. Vezetői célja, hogy a Győr+ a megszokott, hiteles tájékoztatás mellett egyre több fiatalosabb, vizuálisan erős tartalommal legyen jelen a különböző felületeken. Ennek érdekében a már működő platformokra építve kívánja erősíteni a trendkövető tartalmakat és a digitális jelenlétet.” - írta akkori közleményében Győr önkormányzati médiája. 

Hogy jelenleg hol tart a digitális platform felfuttatása, vagyis az új vezérigazgató alatt miként alakult a Gyorplusz.hu olvasottsági statisztikája azt a Similarweb statisztikai oldallal néztük meg.

Ehhez 2 hónapot vettünk alapul: 2025 decemberét, és 2026. februráját.

2025. decemberben a lapnak 142 ezer 825 olvasója volt. Vagyis a mérés szerint összesen ennyi felhasználó klikkelt rá az online portálra. Ez a szám a domainek alapján szűrt statisztikát mutatja meg, vagyis az lehet, hogy egy domainről több klikk is érkezett, ezt azonban csupán egynek veszi a mérés.

Decemberben az olvasók 241 ezer 32 oldalt tekintettek meg. Egy felhasználó átlagban tehát 1,69 oldalt nyitott meg.

2026. februárjában az olvasók száma a felére esett vissza. A statisztika szerint 69 ezer 461 olvasót tudhatott magáénak a Gyorplusz.hu. 

Az oldalak megnyitását tekintve pedig 103 ezer 841 letöltést produkált az onlinelap. Egy felhasználó átlagban tehát 1,49 oldalt nyitott meg.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.