Harmadjára sem fogadta el a testület Körmend idei költségvetését

Farkas Bazsi 2026-03-11 12:58:00
Az önkormányzat így nem teljesítette azt a kötelezettségét, hogy március 15. legyen pénzügyi terve. Átmeneti költségvetést dolgozik ki a hivatal.

Ma újra összeült a körmendi képviselő testület, hogy megalkossa a város 2026-os költségvetését. A pénzügyi tervezet eddigi el nem fogadásának hátteréről egy nagy interjúban beszélt az Ugytudjuk.hu-nak Czafit Csaba (Változást a Városért Egyesület) alpolgármester.

A rövid lényeg annyi, hogy míg a VaVe az önkormányzati dolgozóknak és az önkormányzati intézmények dolgozóinak egységes cafetéria juttatást szeretett volna addig, addig a fideszes képviselők ezt nem támogatták.

A mai vita is leginkább arról szólt, hogy milyen mértékben kapjanak a dolgozók cafeteriát, és milyen mértékű legyen az illetményalap. 

A hivatali dolgozók ugyanis azt szerették volna elérni, hogy az illetményalapot emelje meg a testület, így ők akár a cafeteriáról is lemondtak volna.

Csakhogy amennyiben az illetményalapot emelik a költségvetésben, úgy az a jövő évi pénzügyi tervre is kihat. Ugyanis a már megítélt illetményalapot csökkenteni nem lehet.

Többször előkerült, hogy a köztisztviselői bérezést törvény szabályozza, ennek pedig meg kell felelni. 

Bár mindkét oldal kísérletet tett arra, hogy az ő változata nyerjen támogatást, végül egyik sem kapott minősített többséget, így Körmendnek március 15-ig nem lesz költségvetése.

Ez pedig azt jelenti, hogy az önkormányzatnak egy néhány százezer forintos büntetést kell fizetnie, és addig nem kapja meg az állami normatív támogatást, amíg nem lesz elfogadott költségvetése. Ez havi 90 millió forintot jelent.

Szabó Barna (Fidesz-KDNP) polgármester utasításba adta a hivatalnak, hogy készítsenek átmeneti költségvetést, ami alapján az önkormányzat további működése biztosítva lesz.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.