Kósa Roland - Nem zsarolhatja Fidesz a győrieket a közszolgáltatásokkal

Dömötör Gábor 2026-03-05 08:36:00
Az alpolgármester szerint a számok mást mutatnak, mint amit a Győr+ Média sugall a költségvetés kapcsán.

Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester közleményben reagált arra a kijelentésre, amely a város költségvetési vitájában hangzott el. A politikus szerint Antal Imre (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök azt vetette fel, hogy az elfogadott büdzsé miatt akár a Győr Projekt Kft. létesítményei is bezárhatnak, és gondok lehetnek a városüzemeltetéssel - például a fűnyírással vagy más közterületi feladatokkal.

Fotó: Kósa Roland Facebook

Az alpolgármester szerint a költségvetési számok ezt nem támasztják alá. A tervek szerint Győr 3 milliárd 300 millió forintot fordít városüzemeltetésre, 2 milliárd 500 millió forintot közterület-fenntartásra, valamint 580 millió forintot temető üzemeltetésre. A Győr Projekt Kft. pedig - a plusz feladatokkal együtt - a 2024-es kiinduló költségvetési szintről, vagyis 1 milliárd 400 millió forintról, valamint további 100 millió forint állagmegóvási keretről kezdheti az évet.

Kósa Roland arra is emlékeztetett, hogy ezeket az összegeket korábban a Fidesz–KDNP frakció is elfogadhatónak tartotta. A keretből többek között az Audi Aréna, a Magyar Vilmos Uszoda és az Olimpiai Sportpark fenntartása és állagmegóvása történik. És ne menjünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy a város működéséért roppant mód aggódó Fidesz-frakció tagjai úgy ekézik az általuk is - javarészt - elfogadott költségvetést, hogy azzal kapcsolatban egyetlen módosító indítványuk sem volt, arról érdemben nem voltak hajlandóak tárgyalni. 

Az alpolgármester szerint a győri közéletben 2025 óta egyre inkább egy állandó kampányhangulat alakult ki. Úgy látja, hogy miközben egyes önkormányzati cégek jelentős összegekkel támogatják a Győr+ Média Zrt. működését, addig a városi médiában sokszor - nem meglepő módon - inkább politikai hangulatkeltés jelenik meg, mint a valóság, például a költségvetési számok tényszerű bemutatása.

Fotó: Fekete Dávid Facebook-oldal

Ezzel az állítással nehéz úgy vitatkozni, amíg a Győr+ narratívája a költségvetés kapcsán a következő: “Pintér Bence megszorításokra épülő költségvetése miatt Győr 35 év után letér a fejlődés útjáról. A hétfő esti közgyűlésen a testület elfogadta a 2026-os büdzsét, ami miatt a többségi frakció véleménye szerint veszélybe kerül a város működtetése, fűnyírások maradhatnak el, sportlétesítmények zárhatnak be és közszolgáltatásban dolgozók veszíthetik el munkahelyüket.”

A történet ennyire egyoldalú bemutatása már jóval túlmutat egy egyszerű költségvetési vitán, és tűpontosan megmutatja, mennyire megváltozott a győri közélet. Miközben a számok nyilvánosak és ellenőrizhetők, a közbeszédben mégis gyakran olyan állítások kerülnek előtérbe, amelyek ezekkel köszönőviszonyban sincsenek. Amikor már a konkrét adatok sem elegendők a közös valóság alapjához, amikor teljesen eltűnik az önreflexió, az már nemcsak politikai vita, hanem a helyi nyilvánosság működésének kérdése is. 

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

A fideszes hatalom ismét megmutatta, hogy ami a neki nem tetsző igazságot írja meg, azt két lábbal döngölné a földbe, ezért Győrben határozatban tiltotta meg a polgármesternek, hogy reklám szerződést kössön a város egyik legolvasottabb lapjával.

Ha neked sem tetszik a hatalom arroganciája, akkor támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Nem hagyjuk!

Szólj hozzá!

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.