Budai Gyula feljelentést tett a győri nénikkel kiabáló imposztor miatt 

Dömötör Gábor 2026-03-05 16:06:28
A rendőrség garázdaság vétségének gyanúja miatt nyomoz, de az továbbra sem derült ki, hogy ettől miért lenne tiszás a troll-videós.

“Egy agresszív Tiszással kevesebb! A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a mai napon arról tájékoztatott, hogy elrendelte a nyomozást garázdaság vétségének gyanújával!” - így kezdte friss Facebook-posztját Budai Gyula, fideszes parlamenti képviselő. A politikus ezzel az aktussal arra a vonatra váltott jegyet, mely két napja robog már és tematizálja a győri és az országos közbeszéd bulvárosabb szintjét. 

Budai Gyula a Kossuth Rádióban

Fotó: Budai Gyula Facebook-oldala

Mint azt szerkesztőségünk is megírta, pár napja egy erőteljes, kopasz férfi lépett oda két idős fideszes aktivista hölgyhöz, és úgy gondolta jó ötlet tőlük kiabálva számon kérni, hogy hol van a győri lakáskasszából eltűnt, 1 milliárd 700 millió forint. Szögezzük le: rossz ötlet volt.

Budai Gyula az esetről így írt bejegyzésében: “A felvételen az elkövető beazonosíthatóan jól látható, ahogy az is, hogy az elkövető magatartása, fizikai megjelenése - ugyanis kétszer akkora, mint a sértettek - és agresszivitással telt hangneme a két idősebb hölgy felé olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amely alkalmas volt arra, hogy mind a felnőttekben és akár a közelben lévő kisgyermekekben félelmet és riadalmat keltsen.”

Fotó: Budai Gyula Facebook

Az elszámoltatási biztosként anno nem túl sikeres politikus, azt már nem tette hozzá posztja tartalmához, hogy a Wunderlich Dániel névre hallgató troll-videós az eset másnapján bocsánatot kért a tettéért, lapunk megkeresésére pedig elmondta, hogy semmilyen politikai oldalnak nem tagja, nyilvánvalóan nem fideszes, de legalább annyira nem tiszás. Egyszerű győri polgárként szerette volna megtudni a Fidesznek aláírást gyűjtő néniktől a választ egy olyan kérdésre, amire a helyi jobboldal hetek óta nem válaszol. 

Budai Gyula tehát két dolgot tett. Egyszer egy feljelentést, ami aztán vagy megáll a nyomozás végén, vagy nem, másrészt ő is azonnal beállt az általánosító, megosztó, TISZA Párt ellen hergelő politikusok közé. Eszerint: ha nem vagy velük, csak tiszás lehetsz. Hiába mondod, hogy nem, ők azt majd jobban tudják. Ezzel együtt szerkesztőségünk pártállástól függetlenül egyszerre ítéli el az agresszió és a megfélemlítés bármely formáját, illetve a hamis illúziót keltő, féligazságokra építő, általánosító, megbélyegző  és kirekesztő kommunikáció minden megnyilatkozását. Ki-ki vegye magára a saját ingét. 

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

A fideszes hatalom ismét megmutatta, hogy ami a neki nem tetsző igazságot írja meg, azt két lábbal döngölné a földbe, ezért Győrben határozatban tiltotta meg a polgármesternek, hogy reklám szerződést kössön a város egyik legolvasottabb lapjával.

Ha neked sem tetszik a hatalom arroganciája, akkor támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Nem hagyjuk!

Szólj hozzá!

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.

Pénteken 56 helyszínen indul városi nagytakarítás Szombathelyen

A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.

Benne volt a kulcs, jó ötletnek tűnt: önkényesen elvitt egy autót Körmenden egy férfi, majd villanyoszlopnak hajtott vele

Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

NERdisztán visszainteget: „Dzsudzsák Balázs Tesóka” levelet írt Szijjártónak, másnap már intézték is a diplomata-útlevelét

A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.

Épp csak megjött az ősz, de a Győr-Szol már a karácsony felé kacsingat

Fenyőfa-felajánlásokat vár a társaság, a kiválasztott fákból győri városrészek közösségi karácsonyfái lehetnek.

Örökre elnémult a Kőbánya blues: meghalt Deák Bill Gyula, a magyar rock legendája

A 77 éves énekes egy műtét után hunyt el, halálhírét a hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.

Ez is kiderült: Hende Csaba 30 évre titkosította, most mégis nyilvánosságra került a Groupama Aréna megnyitóján repülő Gripenek sztorija

A három vadászgép azért húzott át a stadion felett 2014-ben, hogy emelje az Orbán Viktor és Kubatov Gábor részvételével tartott megnyitó színvonalát.

Jótékonysági főzés és családi programok várják a győrieket szombaton a vásárcsarnokban

Egy finom ebéddel most segíteni is lehet: a Nyitott Piacok Napján befolyt teljes összeget a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajánlják fel.

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke.