Magyar Péter felkérdezte Nemény Andrást, hogy miért készít PR fotókat fideszes politikusokkal

Farkas Bazsi 2026-02-28 18:53:05
Nemény azt válaszolta vissza, hogy mindig csak és kizárólag Szombathely érdekében tárgyalt a mostani ország vezetéssel.

Pénteken érkezett Szombathelyre Magyar Péter, a TISZA-párt elnöke, aki a Berzsenyi teret megtöltve mondott beszédet. A miniszterelnök-jelölt az országos ügyek mellett kitért városi témákra is. Többek között szóba hozta Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármestert is.

Magyar azt mondta, hogy Nemény sosem volt fideszes, viszont tagja volt az MSZP-nek, ami ma már addig jutott, hogy fideszes újságok címlapjain pénzért hirdeti a megmaradt pár jelöltjét.

"Úgy tűnik, mintha mostanában valami óhatatlan vágyat érezne, hogy a kampányidőszakban fideszes miniszterekkel, polgármesterekkel vagy éppen miniszterelnökkel készítsem PR fotókat. Néhány hete, amikor itt járt a miniszterelnök ez zárt csarnokban, akkor parolázott a miniszterelnök úrral is. Vajon ez a találkozó a város jövőjéről szólt, mert akkor rendben van, Szombathely jövőjéről, vagy inkább kampány célokat szolgált Orbán Viktornak? Vajon hányszor kapott polgármester úr időpontot ilyen nyilvános találkozóra, amikor nem volt kampány időszak? Vajon ez a találkozó a polgármester úr érdekeit szolgálta, vagy a rendkívül népszerűtlen miniszterelnököt próbálta meg így helyzetbe hozni Szombathelyen?" - tette fel a kérdést Magyar.

A tiszás politikus azzal zárt, hogy a fideszes országvezetés hűbéreseknek tekinti a polgármestereket és nem partnerként. Amennyiben a TISZA kerül kormányra nem lesz számukra olyan, hogy ellenzéki város, minden színezetű önkormányzatot támogatni fognak. 

Nemény a felvetésekre a Facebookon reagált. Mint írta Magyar Péter a beszédében ezt a részt azzal zárta: „nem az emberek vannak a települések vezetőiért, hanem a települések vezetői vannak az emberekért.”

A szombathelyi polgármester így folytatta:

"Valójában ez a mondat maga a válasz. Az én gondolkodásom középpontjában kizárólag a város érdeke áll. Nem a személyem, és még csak nem is a polgármesteri cím számít, hanem a szolgálat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezt belső meggyőződésem szerint, minden politikai erőtől függetlenül tehetem. Tudom, ez szokatlan, de mégis így van.

Természetesen van, hogy hibázom, de a szándékaim mindig tiszták.

Hiszem, hogy a város érdeke az, hogy a polgármester a fontos ügyekben partnereket keressen. Ha eredményt akarunk elérni, a mindenkori kormány képviselőit ebből nem lehet kihagyni.

Az, hogy van-e fogadókészség, már más kérdés. Hende Csabával például sajnos egyáltalán nem sikerült együttműködni, ami számomra is kudarc volt, mert a város látta a kárát.

Az elmúlt egy évben viszont több dologban is sikerült előrelépnünk, vagy éppen kárt elhárítanunk. Ha például idén megépül kilenc gyalogátkelőhely, és megújul három főút – amelyeken már egy éve dolgozunk a Közúttal közösen –, az az itt élők életét teszi biztonságosabbá. Minden elkerült baleset, minden megmentett élet megéri.

Mindezek mellett mindig világossá tettem: ellenzékiként változást szeretnék. De minőségi változást. Más stílust, egyenrangú partnerséget, olyat, ahol nem egy szűk kör mondja meg, ki a jó és ki a rossz ember.
Erről is beszéltem volna a Tisza Párt elnökével, ha elfogadta volna a meghívásomat, amelyet végül időhiányra hivatkozva mondott le. Tudom, nagyon sűrű a kampány, és látom, hogy igazán embert próbáló is.

Ha találkoztunk volna, nemcsak Szombathely, hanem a közel kétmillió embert képviselő tíz ellenzéki megyei jogú város, önkormányzatokról szóló közös javaslatát is átadhattam volna neki.

Remélem, erre még lesz lehetőség.

A személyemet érintő, negatív felhangú mondatokra pedig sem most, sem a jövőben nem kívánok reagálni, mert számomra a változás fontosabb bármilyen egyéni sérelemnél.
Itt, Szombathelyen egy olyan világot szeretnénk megteremteni, ahol nem számít, ki honnan jön, milyen politikai beállítottságú, mert mindenkit egyformán képviselünk és fontosnak tartunk.

Egy ilyen városban, egy ilyen országban szeretnék élni. Tegye mindenki a dolgát, és akkor meg is valósul.

Éljen Szombathely! 
Éljen Magyarország!"

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

A fideszes hatalom ismét megmutatta, hogy ami a neki nem tetsző igazságot írja meg, azt két lábbal döngölné a földbe, ezért Győrben határozatban tiltotta meg a polgármesternek, hogy reklám szerződést kössön a város egyik legolvasottabb lapjával.

Ha neked sem tetszik a hatalom arroganciája, akkor támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Nem hagyjuk!

Szólj hozzá!

Magyar Péter: A Fidesz Vas megyében is a hulladékmaffia oldalára állt

A nagykölkedi gumihegy árnyékában fotózkodott a TISZA-párt miniszterelnöke.

A 4iG szerint nem a polgármester meghívását, hanem a komplett győri rendezvényt mondták le

Állításuk szerint levelük tartalma egyértelmű volt - néhány kérdés azért bennünk maradt.  

Győrújbarátra látogat Magyar Péter

Március 6-án pénteken láthatják a helyiek a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltjét.

Hónapok óta nem kaptak pénzt az SZKKA-nál gyakorlaton lévő diákok

A szombathelyi önkormányzat nemrég 20 millió forint támogatást adott a klubnak azért, hogy stabilan be tudják fejezni az idei bajnokságot.

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.