Beruházási mélyponton az ország - ebből egyhamar nem lesz gazdasági fordulat

Dömötör Gábor 2026-02-23 11:12:38
A KSH friss adatai szerint harmadik éve csökken a beruházások volumene Magyarországon.

Míg a kormányzati narratíva valahogy próbálta sikerként eladni a tavaly elmaradt pénzügyi repülőrajtot, és jó színben feltüntetni az agonizáló hazai gazdaságot, addig a valós beruházási adatok igencsak lehangoló képet festenek. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 2025 negyedik negyedévében a beruházások volumene a nyers adatok alapján 1,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - írta meg a Telex. A szezonálisan kiigazított számok sem adnak okot túlzott optimizmusra, hiszen az előző negyedévhez képest mindössze 0,1 százalékos növekedést mértek.

Fotó: pixabay.com

Éves szinten vizsgálva pedig még rosszabb a kép. A KSH adatai szerint 2025 egészében a beruházások teljesítménye 4,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évhez képest, amely szintén, önmagában is gyengének számított. Így ez már a harmadik olyan, egymást követő év, amikor visszaesést láthattunk, és a beruházási volumen közel ötödével maradt el a 2021-es szinttől. 

Érdekes kontrasztja a valóságnak, hogy Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter néhány napja egy egészen más dimenzióban látta az ágazat teljesítőképességet: Az elmúlt négy év - a nagyon durva nemzetközi válságok dacára - a magyar gazdaság négy legsikeresebb éve volt a beruházások szempontjából. Soha ennyi beruházásról nem kötöttünk megállapodást, soha ennyi gyár és soha ennyi kutatóközpont nem épült korábban, mint az elmúlt négy év során.” 

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

A KSH adatai alapján azonban korántsem indokolt a Szijjártó-féle hurráoptimizmus, hiszen a gazdaság minimum stagnál - a csökkenéshez leginkább a feldolgozóipar és a közigazgatás járult hozzá, miközben a szállítás, raktározás és az ingatlanügyletek területén tapasztalható élénkülés csak részben tudta mérsékelni a visszaesést. Vagyis vannak ugyan mozgások a gazdaság egyes szegmenseiben, ezek összességében azonban nem tudták ellensúlyozni a beruházások általános gyengülését.

A Portfolio.hu értékelése szerint a negyedik negyedév gyakorlatilag stagnáló adata mögött az állhat, hogy lezárult az állami fejlesztések korábbi, drasztikus visszavágásának időszaka, sőt a választásokhoz közeledve egyes átadások akár fel is pöröghetnek. A portál szerint idén már van esély arra, hogy a beruházások újra növekedési pályára álljanak, amit nagy gyárfejlesztések, a választási ciklus hatásai és az európai gazdaság esetleges élénkülése is segíthet. 

Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy nem azt a meetinget zavarta meg nemrég a 444.hu újságírója, ahol Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és csapata éppen kifőzték volna a magyar sikerreceptet egy osztrák luxusszállodában.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

A fideszes hatalom ismét megmutatta, hogy ami a neki nem tetsző igazságot írja meg, azt két lábbal döngölné a földbe, ezért Győrben határozatban tiltotta meg a polgármesternek, hogy reklám szerződést kössön a város egyik legolvasottabb lapjával.

Ha neked sem tetszik a hatalom arroganciája, akkor támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Nem hagyjuk!

Szólj hozzá!

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.