Munkagéppel okozott balesetet egy férfi - vádat emelt ellene a Győri Ügyészség

ugytudjuk.hu 2026-02-10 18:35:35
Rosszul kanyarodott és a sértettet nekinyomta egy autónak. 

A  Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy munkagép vezetője ellen, aki rosszul végrehajtott kanyarodása során okozott balesetet.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A vádirat szerint a 42 éves terhelt 2024 nyarán erdészeti munkát végzett az általa vezetett munkagéppel. Ennek során egy földúton közlekedett a járművével, ahol az út szélén két jármű is parkolt, és a sértett és más személy is a területen, a járművek közvetlen környezetében tartózkodott.

A terhelt úgy haladt el az egyik parkoló jármű mellett, hogy nem volt kellő figyelemmel arra, hogy a jármű oldalánál áll a sértett. A terhelt, miközben elhaladt az álló jármű mellett balra kormányzott, és ennek során nem vette figyelembe azt, hogy ettől a munkagép hátsó, kormányzott kerekei jobbra fordultak el, és a közvetlenül a várakozó jármű mellett álló sértettet így nekiszorította a járműnek.

A baleset következtében a sértett súlyos egészségromlásban megnyilvánuló sérüléseket szenvedett.

A terhelt ellen az ügyészség súlyos egészségromlást eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt emelt vádat.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

 



Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.