A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóreferense osztotta meg a hírt, hogy a Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki a zebráról a járdára felhajtva is üldözte autójával a haragosát.

A vádirat szerint az 57 éves hölgy 2024 őszén közlekedett járművével Győrben. Egy gyalogos átkelőhelyhez közeledve észrevette, hogy ott épp a családjával perben álló 48 éves sértett hölgy kel át.
A terhelt, mikor meglátta haragosát, indulatossá vált, és járművét a zebrán átkelő sértett felé kormányozta, majd a sértett után a kerékpárútra és a járdára is felhajtott, miközben azzal fenyegette, hogy megöli.
A sértett az elütést csak úgy tudta elkerülni, hogy balra kitért a felé közeledő jármű elől.
A vádlott ezután a járdáról a gyalogosátkelőhelyen keresztül visszatért az úttestre.
A terhelt ellen közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben akár három évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság az elkövetőt tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
|
Támogasd a hatalomtól független újságírást! Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így. Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét. Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004. Köszönjük! |
