Szijjártó Péter: hatszáz munkahely vált betonbiztossá a MAM-Hungáriánál a kormány támogatásával Vaskeresztesen

Farkas Bazsi 2026-02-02 16:21:32
4 milliárd 500 millió forintnyi fejlesztést jelentett be a miniszter. A kormány 870 millió forintnyi támogatást csap hozzá a költségekhez.

A MAM-Hungária Kft. mintegy 4,5 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre Vaskeresztesen a kormány támogatásával, amelynek nyomán hatszáz munkahely válik betonbiztossá a településen - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Vas vármegyei településen, erről az MTI adott hírt.

A tárcavezető a MAM-Hungária Kft. friss beruházásának bejelentésén elmondta, hogy a babagondozási termékeket gyártó svájci vállalat 4,5 milliárd forint értékben bővíti kapacitásait a településen, amihez a kormány 870 millió forint támogatást nyújt, ezáltal betonbiztossá téve hatszáz munkahelyet.

A beszédében rámutatott, hogy a cég az eddigi mellett új, kifejezetten magas hozzáadott értékű gyártási tevékenységbe is kezd a beruházás nyomán, amelyért nagy nemzetközi verseny zajlott, illetve kifejtette, hogy az itt előállított termékeket több mint ötven országba exportálják.

Arra is kitért, hogy Vas vármegye gazdasága az elmúlt tíz év során óriási fejlődésen ment keresztül, amit jól mutat, hogy az ipari termelés értéke ezen idő alatt 1000 milliárd forintról 1700 milliárd forintra nőtt, miközben a munkanélküliség három százalék alá esett. És szavai szerint ez annak is köszönhető, hogy ebben az időszakban hatvannégy nagy beruházás valósult itt meg állami támogatással, összesen 640 milliárd forint értékben.

Szijjártó Péter ezután érintette az elmúlt másfél évtized egymást követő válságait is, és üdvözölte, hogy mindezen nehézségek ellenére a magyar gazdaság szereplői nagyon komoly bravúrokra voltak képesek.

"Ma egymillióval többen dolgoznak Magyarországon, mint tizenegynéhány esztendővel ezelőtt. Fontos az is, hogy Magyarországon európai összevetésben a legalacsonyabb munkát terhelő adókat kell fizetni, s az is a bravúrkategóriába tartozik, hogy miközben az energiapiacon eszement áremelkedések zajlanak, Magyarországon a rezsicsökkentést nemcsak felépíteni, hanem megvédeni is sikerült" - sorolta.

Majd arra is figyelmeztetett, hogy egy ilyen törékeny időszakban könnyen veszélybe kerülhetnek az igen nehezen elért eredmények, például a szomszédos Ukrajnában zajló háború eszkalációja nyomán, vagy ha annak finanszírozására elveszik a magyarok pénzét.

"Ezért a következő időszakban is fontos, hogy a biztonság és a kiszámíthatóság vezesse a döntéseinket" - szögezte le.

A miniszter végül hangsúlyozta, hogy az utóbbi négy év a szomszédban dúló háború ellenére is hazánk gazdaságtörténetének legsikeresebb időszaka volt a beruházások szempontjából.

"Soha annyi beruházás nem jött létre korábban, mint az elmúlt négy év alatt. Soha annyi gyár nem épült és soha annyi munkahelyet nem hoztak létre korábban, mint ez alatt a négy év alatt, és ebben a nagy nemzetközi külföldi tulajdonban lévő vállalatok is nagyon fontos szerepet játszanak" - összegzett.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.